Új szemlélettel érhető el a siker

Csak egy olyan politika vezethet ki a válságból, ami a munkahelyteremtésre és a gazdasági növekedésre fektet komoly hangsúlyt – jelentette ki Fürjes Balázs.

PR
2012. 05. 21. 13:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint azt megírtuk, a tervek szerint 2013 végére már az egykori Ludovika Akadémia épületében működhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) központja, több tanszéke és könyvtára is.

Fürjes Balázs kormánybiztos május 10-én közölte, hogy döntött a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új épületegyüttesének átépítéséről, a beruházás első ütemében 4,7 milliárd forintot fordít az Orczy-kertben lévő Ludovika campus átépítésére.

A fővárosi nagyberuházásokért felelős kormánybiztos a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy-kerti új campusa kapcsán kiemelte: azzal, hogy a VIII. kerületbe kerül az intézmény, nemcsak a hagyományos városszerkezetet veszik figyelembe, de megfordítanak egy rossz irányú folyamatot is. Ugyanis azokat a területeket, amelyeket a szocializmus időszakában kimetszettek az Orczy-kertből, most ismét zölddé teszik, és bevonják a közparkba, ezáltal közel egy hektárral növelve a kert területét.

Fürjes Balázs szólt arról is, hogy a város rehabilitációs programja részeként a rendőrség számára kialakítanak egy úgynevezett Taktikai Blokkot és egy kollégiumot a Diószeghy utcában, ezzel is növelve a környék közbiztonságát. A kormánybiztos a költségekkel összefüggésben elmondta: a teljes beruházási összeg négy év alatt – 2012–2015 között – mintegy 24,5 milliárd forint lesz, melynek felét uniós forrásokból és a megüresedő egyetemi ingatlanok eladásából befolyt összegből kívánják biztosítani.

„Rubik Ház” – kiállító központ és inkubációs ház

Fürjes Balázs a nagyobbik kormánypárt honlapjának elmondta, hogy terveik szerint egy olyan – Rubik-kockát formázó – létesítményt szeretnének létrehozni, amely a magyar szellemi teljesítményeket bemutató kiállítóközpontnak adhat otthont. Ugyanakkor a tervek közt szerepel az is, hogy a Rubik Ház inkubációs házként is szolgálhatna az egyetemisták számára.

A világ egyik legismertebb tárgya a maga színeivel, formáival, rendezett és rendezetlen állapotaival a Rubik-kocka, és mindenki számára ugyanazt – mégpedig az ember készségét a problémák megoldására, a válaszok keresésére és megtalálására, illetve az elme kreativitásra és innovációra való fogékonyságát – testesíti meg – fogalmazott a fővárosi nagyberuházásokért felelős kormánybiztos. Ezzel összefüggésben kifejtette: 2014-ben lesz negyvenéves a kocka, és az nagyon szép eredmény lenne, ha abban az évben meg is kezdődhetne az építkezés, „és alapkőletétellel ünnepelhetnénk a jeles évfordulót”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.