A fiatal Panna lett az ezredik tartalékosa Magyarországnak

Már ezer úgynevezett műveleti tartalékos katona van Magyarországon.

NT
2012. 06. 01. 12:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a helyszínen újságíróknak elmondta: ez év január elsejével kezdődött meg a nem őrzés-védelmi feladatokra felkészítendő állomány, az úgynevezett műveleti tartalékos katonák felvétele.

A jelentkezési aktivitást a miniszter jónak értékelte, hiszen – mint mondta – a már felvett 1000 emberen kívül további 2000 jelentkező pályázata vár elbírálásra. A toborzás mostantól egyébként az egykori hivatásos és civil állomány után az egyetemisták, diplomások felé fordul – tette hozzá.

Hende Csaba hangsúlyozta, hogy emellett 2011. január 1-től már 2000 önkéntes védelmi tartalékos is szolgál a Magyar Honvédségnél, ők a különböző objektumok őrzésében vesznek részt. Mindkét állomány a saját feladatai mellett részt vesz majd az esetleges katasztrófavédelmi helyzetek megoldásában is – mondta a miniszter.

Az Országgyűlés döntése alapján 2014 végéig 8000 tartalékossal kell feltölteni a rendszert, ez Hende Csaba szerint a jelenlegi felvételi ütemben teljesíthető. Azt mondta, a tartalékos rendszer fejlesztése a honvédség jelenlegi jelentős – 3700 fős – hiányát is enyhíteni tudja, és nemzetgazdasági szempontból is fontos, hisz egy tartalékos rendszerben tartás költsége ötöde az állandó létszámot terhelő katona költségeinek.

A jelentkezők számát tekintve a Dunától keletre eső országrészeken nagyobb az aktivitás. Hende Csaba úgy fogalmazott: ennek egyik oka az lehet, hogy a Magyar Honvédség katonájának lenni bizonyos szempontból kiszámítható és adott esetben életpályamodellt is jelenthet.

„Ez a helyzet reményeim szerint tovább javul majd, ha az új közszolgálati életpályamodell keretében a katonai életpályát is be tudjuk vezetni. Erre még ebben a ciklusban lehetőséget látok” – mondta a honvédelmi miniszter.

A szerződést ezredikként aláíró, tizennyolc éves Palotai Váradi Panna eddig is „katonás” életet élt, hiszen a nagyapja katona volt, az édesapja jelenleg is rendőr, az édesanyja pedig szintén tartalékos. A fiatal lány, aki számára a csaknem egy hónapos alaki képzés július végén kezdődik meg, az MTI-nek elmondta: lelkiismereti kérdés számára a segítségnyújtás, másrészt pedig a családi hagyományt követi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.