A munka és a tanulás a felzárkózáshoz vezető út

Az Országgyűlés megtárgyalta a Roma Integráció Évtizede programot.

WA
2012. 06. 05. 15:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter expozéjával kezdődött meg a Roma Integráció Évtizede program stratégiai tervéről szóló határozati javaslat módosításáról szóló előterjesztés, valamint a Roma Integráció Évtizede program stratégiai terve és a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia összhangjáról szóló jelentés, illetve az annak elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája.

Balog Zoltán azt mondta: a legmegbízhatóbb adatok szerint ma Magyarországon a roma népesség 750 ezer főre tehető, közülük 5-600 ezer ember él mélyszegénységben. Hozzátette, ez azt jelenti, hogy a mélyszegénységben élő 1,2-1,3 millió ember közül minden második roma. A miniszter kitért arra is, hogy a 400 ezer, mélyszegénységben élő gyerek fele is roma származású.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány álláspontja szerint a munka és a tanulás a felzárkózáshoz vezető út, akár roma az ember, akár nem.

A fideszes Berényi László szerint a romák felzárkóztatása nélkül nem beszélhetünk integrációjukról. A képviselő üdvözölte, hogy az integrációs program részletes intézkedési tervét kormányhatározat rögzíti.

A rendszerváltás különösen a romákra nézve hozott negatív változásokat

Gúr Nándor (MSZP) arra helyezte a hangsúlyt, hogy a rendszerváltás különösen a romákra nézve hozott negatív változásokat, mint mondta, a cigányság többsége nem bír azokkal a szakmai képességekkel és tudással, amelyeket a mai munkaerőpiac megkíván. A képviselő szerint mindez nem a cigánykérdéssel, hanem az iskoláztatással függ össze, ezért fontos az oktatás ügye.

Szavazógép

A jobbikos Mirkóczki Ádám szerint a politika az elmúlt huszonkét évben olcsón megvásárolható szavazógépnek tekintette a cigányságot. Emlékeztetett arra, hogy integrációjukra Európa-szerte vitatható megoldások születtek.

Szabó Tímea (LMP) szerint a kormány által vázolt program a szegénységet konzerválja, hiszen nem nyújt forrásokat a legszükségesebb feladatok megoldására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.