Bármikor megkezdődhetnek a tárgyalások

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Varga Mihály szerint a parlament június végéig elfogadhatja a jegybanktörvény módosítását.

TK
2012. 06. 17. 15:42

Az Európai Bizottság februárban jelentette be, hogy a minisztereknek azt javasolja: 2013. januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró folyósítási lehetőségét a Magyarországnak szánt kohéziós keretből, mert az ország nem teljesítette kellő hatékonysággal a deficitcsökkentést célzó uniós ajánlásokat.

Áprilisban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes „óvatos optimistaként” vélekedett a Magyarország ellen január 17-én megindított gyorsított kötelezettségszegési eljárások ügyében.

Május 31-én Varga Mihály arról is beszélt, hogy nincs messze a magyar kormány várakozásaitól az a piaci elemzői vélemény, miszerint Magyarország egy 2-3 évre szóló, 15 milliárd eurós csomagról köthet megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. Azonban ezen a napon az Európai Központi Bank (EKB) úgy vélte, hogy a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) vonatkozó módosított törvénytervezet nem oszlatja el az intézmény függetlenségével kapcsolatos valamennyi aggályt.

Az MNO megírta, hogy a kormány a korábbi jegybanktörvény-módosításának zárószavazását Varga Mihály, az IMF–EU-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter kérésére halasztották el, miután az Európai Központi Bank továbbra is fenntartotta aggályait a jegybanki függetlenség kérdésében.

Június 13-án a TV2 Mokka című műsorában Varga Mihály arról beszélt , hogy szerinte július–augusztusban kezdődhetnek meg a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, és a magyar kormány továbbra is tartja magát ahhoz, hogy biztonsági hálóról szeretne megállapodni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.