Befejezik a maratoni vitát + Videó

Az Országgyűlés pénteki ülésén jut a végére a jövő évi költségvetés összesen harmincórás időkerettel kiírt általános vitájának.

LM
2012. 06. 29. 4:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A parlament – miként szerda óta mindig – ezúttal is reggel nyolc órakor, napirend előtti felszólalások nélkül kezdi napirendjét, amelyen csak a költségvetési vita szerepel.

A szerdán kezdődő vitában elsőként a miniszteri expozéra, majd a frakciók vezérszónoki felszólalásaira került sor. A képviselők csütörtökön tizenkét órán keresztül tárgyalhatták a kormány előterjesztését. Délután a vita felfüggesztését szorgalmazták szocialista és LMP-s képviselők, miután Matolcsy György egy sajtótájékoztatón bejelentette: a tervezett 1,6 százalék helyett akár 2 százalékkal is növekedhet jövőre a bruttó hazai termék, annak a munka világát érintő, tehercsökkentő csomagnak köszönhetően, amelyről csütörtökön egyezett meg a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Fidesz–KDNP-frakciószövetség. Orbán Viktor miniszterelnök május elején kérte a kormánypárti frakciószövetséget, hogy az Országgyűlés rendhagyó módon még a nyári szünet előtt fogadja el a büdzsé sarokszámait.

A kormány június 15-én nyújtotta be a költségvetésitörvény-javaslatot, amely GDP-arányosan 2,2 százalékos hiánnyal számol. A kiadási főösszeg 15 476,9 milliárd forint, a bevételi 14 799,7 milliárd. A kabinet 1,6 százalékos GDP-növekedésre számít és arra, hogy az államadósság bruttó hazai termékhez mért aránya 78-ról 76,8 százalékra csökken. Az infláció 4,2 százalék lehet a kormány várakozása szerint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.