Deutsch: Teljes mértékben ki kell használni a fejlesztési forrásokat

Fontos lenne, hogy elmondhassuk magunkról, hogy 2004-es csatlakozásunk óta az első teljes (2007 és 2013 közötti) költségvetési időszakot sikerrel zártuk.

TK
2012. 06. 01. 13:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti politikus a Hét Határ Önkormányzati Szövetség elnökeként egy budapesti konferencián pénteken azt mondta: közeledik a jelenlegi európai uniós költségvetési időszak vége, az addig rendelkezésre álló másfél évben az ország első számú feladata, hogy maradéktalanul kihasználja a pályázati forrásokat. Hozzátette: fontos lenne, hogy elmondhassuk magunkról, hogy 2004-es csatlakozásunk óta az első teljes (2007 és 2013 közötti) költségvetési időszakot sikerrel zártuk.

A fővárosi önkormányzat épületében tartott pályázati információs napon kifejtette: a 2010-es kormányváltás óta az ország az elsők között van a kohéziós pénzek felhasználásában, illetve lekötésében. Úgy vélte, 2007 és 2010 között az előző kormány elvesztegette az időt, ezért van az, hogy az uniós statisztikák szerint a 27 tagállam közül mégis a 21. helyen áll Magyarország. Ráadásul, fűzte hozzá, a Bajnai-kormány szinte teljesen leállította a pályáztatást arra való hivatkozással, hogy nem akar a következő kabinetet terhelő megállapodásokat kötni, de valójában ezt az önrész megspórolása érdekében tette a költségvetésben.

A Magyarország határai mentén több mint száz önkormányzatot magába foglaló, az európai uniós kapcsolatok erősítésével és pályázatok elősegítésével foglalkozó szövetség konferenciájának nyitóbeszédét Deutsch Tamás azzal zárta: ideje számba venni a pályázati források kihasználásának lehetőségeit mind a jelenlegi, mind pedig már a következő költségvetési intervallumra vonatkozóan.

2010 decemberében Budapest is csatlakozott a Hét Határ Önkormányzati Szövetséghez, amelynek társelnöke Tarlós István főpolgármester.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.