Előzetesbe kerültek a rendőri korrupciós ügy gyanúsítottjai + Videó + Kép

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a rendőrségi korrupciós ügy négy gyanúsítottját.

BL
2012. 06. 03. 13:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság Kalmár Tamás és társai ellen – a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben – folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt rendelte el a gyanúsítottak előzetes letartóztatását – közölte a törvényszék szóvivője a szervezet honlapján. A bíróság a 30 napra elrendelt kényszerintézkedést a szökés és elrejtőzés veszélyével, az eljárás megnehezítésével és a tanúk befolyásolásának lehetőségével indokolta – jelentette a Hír TV helyszíni tudósítója. Az ítélet ellen mind a négyen fellebbeztek, így körülbelül két hét múlva várható jogerős ítélet.

Kalmár Tamás védője az ítélethirdetés után úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy védence ártatlannak tartja magát, nem követett el semmit. Ezért aztán hozzájárult arca megjelenéséhez is. Hopka Lajos jogi képviselője is azt mondta, hogy védence ártatlannak vallotta magát, a bíróság eljárását egyébként korrektnek tartja.

Kalmár Tamást, a BRFK felmentett közrendvédelmi főosztály-vezetőjét, Hopka Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda volt osztályvezetőjét, valamint V. László vállalkozót és egy munkatársát bilincsben vitték a bíróságra. A civil gyanúsítottak védői egyáltalán nem nyilatkoztak. Hopka Lajos jogi képviselője a tárgyalás előtt arról beszélt: reméli, hogy cukorbeteg védence házi őrizetbe kerül.

A Hír TV információi szerint összesen hat ember ellen folyik eljárás. Két főrendőr, két főtiszt és két civil ellen. Kalmár Tamást csütörtökön a BRFK épületéből vitték el bilincsben a Terrorelhárítási Központ munkatársai, ezt követően vették őrizetbe Hopka Lajost. A két civilt a Hajógyári-szigeten vették őrizetbe, csütörtökön este. Egyikük a Magyar Nemzet értesülése szerint a sziget szórakozóhelyeinek tulajdonosa, az alvilágból ismert V. László. Nála házkutatást is tartottak, ahol majdnem 400 millió forint készpénzt találtak a terrorelhárítók. A gyanú szerint ő vesztegetett meg két vezető beosztású rendőrt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.