Érettségi: jönnek a szóbelik

Megkezdődnek csütörtökön az emelt szintű szóbeli érettségik: egy hét alatt csaknem 37 ezer vizsga lesz 65-féle vizsgatárgyból.

WL
2012. 06. 07. 5:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Oktatási Hivatal (OH) korábbi tájékoztatása szerint az emelt szintű szóbelik június 13-ig tartanak, ez idő alatt 36 868 szóbeli vizsgát tartanak, 148 vizsgahelyszínen, 2454 tantárgyi bizottság előtt.

Az érettségizők emelt szinten 65-féle vizsgatárgyat választottak, ezen tárgyak mindegyikéből van szóbeli vizsga is. Az emelt szintű vizsgákat a 19 megyei és a fővárosi kormányhivatal szervezi. A szóbeli tételeket az OH készítteti el, és a kormányhivatalok közreműködésével juttatja el a háromfős tantárgyi bizottságokhoz.

A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező kormányhivatal bízza meg.

A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja a vizsgatárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján, egyéni értékelőlapon külön-külön értékeli, majd az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a vizsgázó teljesítményének minősítésére.

A tantárgyi bizottság egyéni osztályozóívet állít ki minden vizsgázóról, azt a vizsgaszervező kormányhivatal megküldi az illetékes érettségi vizsgabizottságnak.

Az emelt szintű szóbelik után június 18-tól 29-ig lesznek a középiskolákban a középszintű szóbeli vizsgák.

A tavaszi érettségi írásbeli vizsgák május 25-én fejeződtek be; az OH akkori közlése szerint a tanév rendjében meghatározott 16 nap alatt 1210 vizsgahelyszínen 136 546 érettségiző tett írásbeli vizsgát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.