Fülöp nem kommentálta a korrupciós botrányt + Videó

Érdemben nem kommentálta a kollégáit érintő korrupciós botrányt Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese.

2012. 06. 06. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fülöp Valter köszönetet mondott az ügyet felgöngyölítő Nemzeti Védelmi Szolgálatnak és a Központi Nyomozó Főügyészségnek a megvesztegetett rendőrök lebuktatásáért. Közben a Népszabadság azt írta, hogy a büntetőeljárással összefüggésben elővehetik a nyomozók a Hajógyári-szigeten eltűnt fiatalok aktáit is. A lap emlékeztet arra, hogy többeknek veszett nyomuk rejtélyes körülmények között az elmúlt években, de az esetek nagy részében a nyomozást bűncselekmény hiányában lezárták. Az újság szerint a nyomozó hatóságoknak választ kell adniuk arra is, hogy a letartóztatott rendőrök miként érték el azt, hogy a kábítószer-ellenes egységek se razziázzanak a V. László érdekeltségeibe tartozó szórakozóhelyeken.Kedden a gyanúsítottak száma hatra emelkedett, a két új eljárás alá vont személy szintén rendőr. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint ők is havi rendszerességgel kaptak kenőpénzt a fővárosi éjszakai élet egyik urának tartott V. Lászlótól. Előzetes letartóztatásukról csütörtökön dönt a bíróság.

„47 ezer fő a magyar rendőrség létszáma. Azt, hogy közülünk igazolványos embereket – szándékosan használtam a kifejezést, mert ők nem rendőrök, akik bűncselekményt követnek el – visz el a Központi Nyomozó Ügyészség, és a Nemzeti Védelmi Szolgálat ezeket az ügyeket felderíti, köszönjük. A tisztességesen dolgozó rendőrök köszönik azt, hogy a nagy többséget, a tisztességes embereket megszabadítják azoktól, akik nem közénk valók” – jelentette ki Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

A korrupciós ügyről is kérdezzük Garamvölgyi Lászlót, az ORFK szóvivőjét, aki este 8 óra után a Hír TV Rájátszás című műsorának vendége lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.