Katonatemetőt gyaláztak Székesfehérváron

A második világháborúban elhunyt magyar katonák emlékművéről ismeretlenek ellopták a magyar címert – tájékoztatott a Magyar Hadisírgondozó Szövetség elnöke.

TK
2012. 06. 06. 17:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Poklosi Péter elmondta: a mintegy negyven centiméteres, rézből készült címer eltűnését a városgondnokság temetőügyelete jelezte nekik, majd a városgondnokság tett feljelentést a rendőrségen. Szerinte az eset nem függ össze a korábbi fehérvári rongálásokkal, „egyszerű fémtolvajlásról van szó”.

„Felháborító a dolog, de nem anyagi értelemben, hanem erkölcsileg. Meggyalázták a hősi halottak emlékét és a nemzeti címert” – fogalmazott a szövetség elnöke. Becslése szerint a kár százezer forint. Azt mondta, a helyreállításhoz az önkormányzat segítségét fogják kérni.

A Szentlélek katonatemetőben 350, a második világháborúban és hatszáz, az első világháborúban elhunyt magyar honvéd és mintegy négyezer német katona nyugszik.

Az elmúlt egy hétben ez már a harmadik rongálásos bűncselekmény volt Székesfehérváron.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.