Kövér: A román kormány élezi a konfliktust

Saját jogszabályai alapján a román kormánynak nincs joga megakadályozni Nyirő József újratemetését – mondta el Kövér László.

WL
2012. 06. 04. 19:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kövér László a Hír TV Rájátszás című műsorában elmondta: a kormány korábban kiadott egy közleményt Nyirő József ügyében, miszerint kegyeleti aktus az újratemetés, nincsenek benne politikai szándékok. Véleménye szerint egyszerűen csak zsákutcába akarták csalni a román hatóságok a szervezőket különböző indokokkal, ha megvalósul az újratemetés. Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: nem Románia és Magyarország között van konfliktus, hanem a román kormány élezi azt belpolitikai célokból. Ezt a kártyát a román kormány többször is előhúzza majd, ha újra megkapja a bizalmat – tette hozzá. Saját jogszabályai alapján a román kormánynak nincs joga megakadályozni Nyirő József újratemetését – mondta.

Kövér hangsúlyozta: a magyar kormány nem vesz részt az újratemetésben, csak az Országgyűlés Hivatala. Nyirő sírja egy elhagyott sír volt Spanyolországban, melyet a magyar állam gondozott. Már tavaly szeptemberben kezdeményezték az író újratemetését, akkor még nem lehetett tudni, hogyan alakul a román belpolitikai helyzet és hogy önkormányzati választások lesznek. Ez is azt mutatja, hogy ez nem egy beavatkozási kísérlet a magyar kormány részéről a román belpolitikába, és a romániai magyar pártokra hatva.

Kövér aktuálpolitikai jellegűnek nevezte a botrányt, és úgy véli, pusztán a román kormány szándékától függ, hogy mikor fog csitulni.

A politikus kedden újra Erdélybe látogat a Magyar Polgári Párt rendezvényeire. A bukaresti parlament házelnökei, Vasile Blaga szenátusi és Roberta Anastase képviselőházi elnök nyílt levélben kérték Kövér Lászlót, a magyar Országgyűlés elnökét: halassza el tervezett romániai látogatását az önkormányzati választások utáni időszakra. Kövér erre reagálva elmondta, ezt nem teszi meg, ugyanis nem követett le semmit Románia ellen, nem vétett a törvények ellen.

Kampánytéma

Amint azt az MNO korábban megírta, kampánytéma lett Nyirő József újratemetésének ügye Romániában. Victor Ponta kormányfő az olténiai Krajován rendezett kampánygyűlésen bocsánatkérésre szólította fel a magyar kormányfőt. Szerinte ugyanis Orbán Viktornak el kellene határolódnia Kövér László újratemetéssel összefüggésben tett nyilatkozataitól. A román kormányfő kijelentésére reagálva Havasi Bertalan, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap úgy reagált az MTI-nek, hogy „a magyar kormány szerint a kegyeleti ügyek nem férnek össze a politikai minősítésekkel, márpedig a kormány erre az ügyre továbbra is kegyeleti kérdésként tekint”.

Ismert, Kövér László Székelyudvarhelyen az erdélyi író elmaradt újratemetéséről úgy nyilatkozott: a szervezés hosszú hónapokig nyugodt mederben folyt, és „derült égből villámcsapás volt az új román kormány barátságtalan, civilizálatlan és barbár viselkedése”, miszerint egy halottól akarják megtagadni azt a jogot, hogy a saját szülőföldjében nyugodhasson.


Kövér Lászlót 2011 szeptemberében a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnökévé választotta. Ebben a minőségében idén május 24. és 27. között is részt vett az MPP székelyföldi kampányrendezvényein. Romániában június 10-én rendezik meg az önkormányzati választásokat.

Romániában a parlament mindkét házának élén az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) tisztségviselői állnak, az új szociálliberális kormány politikai ellenfelei. Roberta Anastase és Vasile Blaga házelnökök pártja, a PDL, az Európai Néppárt tagja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.