Navracsics örül a jogbiztonságot erősítő lépéseknek + Videó

A közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője örül annak, „ha olyan lépések történnek, amelyek erősítik a jogbiztonságot Magyarországon”.

PR
2012. 06. 06. 7:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áder János – ahogyan múlt héten a médiatörvény módosítása esetében – ezúttal is eljárási és formai kifogásokat fogalmazott meg. Álláspontja szerint a kisajátításról szóló törvény módosítását az Országgyűlés a házszabályba és a jogalkotási törvénybe ütköző módon fogadta el, a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló jogszabály pedig olyan súlyos koherenciazavarban szenved, amelyet csak újbóli megtárgyalásával lehet orvosolni.


Navracsics Tibor az ezzel kapcsolatos felvetésre a szerda reggeli rádióinterjúban azt mondta: politikusként nem kommentálhatja a köztársasági elnök megnyilvánulásait, ugyanakkor mint igazságügy-miniszter örül annak, „ha jogszabályok betartatásáról van szó, és hogy ha olyan lépések történnek, amelyek erősítik a jogbiztonságot Magyarországon”.

Erősebb koordináció

A miniszterelnök-helyettes kérdésre szólt a Miniszterelnökség átalakításáról is, kifejtve, hogy a politikai koordináció, azaz a kormányzat politikai döntéshozatali központja és a képviselők közötti koordináció erősebb lesz. Politikai értelemben válik erősebbé a Miniszterelnökség – mondta, hozzátéve: Orbán Viktor kormányfő fogalmazta meg azt az igényt, hogy a választásokhoz közeledve erősebbé váljon a Miniszterelnökség politikai célmeghatározó szerepe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.