Rendőri korrupció: újabb főtiszteket gyanúsítottak meg? + Videó

A Hír TV információi szerint két főtiszt ellen indult eljárás, így már hatra nőtt a rendőri korrupciós ügy gyanúsítottjainak száma.

BL
2012. 06. 02. 19:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új gyanúsítottakkal együtt már 6 ember ellen folyik eljárás, közülük négy rendőr. A bíróság vasárnap délelőtt dönt előzetes letartóztatásukról.

A két civilt a Hajógyári-szigeten vették őrizetbe, csütörtökön este. Egyikük a Magyar Nemzet értesülése szerint a sziget szórakozóhelyeinek tulajdonosa, az alvilágból ismert V. László. Nála házkutatást is tartottak, ahol majdnem 400 millió forint készpénzt találtak a terrorelhárítók. A gyanú szerint ő vesztegetett meg két vezető beosztású rendőrt.

A gyanúsítottakat pénteken majdnem 10 órán át hallgatták ki. Az újságírók szinte egész nap a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt álltak, hiába. Az ügyészség csak annyit közölt: két rendőrt és két civilt vettek őrizetbe korrupciós bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. Egyikük úgy tudni: a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője, aki 3 éve még túsztárgyalóként rábeszélte a Nagy Lajos király úti bankrablót, hogy adja fel magát.


Csütörtökön azonban a BRFK épületéből őt vitték el bilincsben a TEK munkatársai. A korrupcióval gyanúsított másik rendőr, egybehangzó sajtóhírek szerint, Hopka Lajos a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetője volt. A lányfuttatással és kábítószer-kereskedelemmel is összefüggésbe hozott vállalkozó a Magyar Nemzet szerint azért fizette le a rendőri vezetőket, hogy ne avatkozzanak az ügyleteibe. Az ügyről a hatóságok és a védőügyvédek is hallgatnak.

Az ügyben teljes hírzárlatot rendeltek el. A Központi Nyomozó Főügyészség és a rendőrség sem akart nyilatkozni. Az őrizetbe vett rendőrök előzetes letartóztatásáról vasárnap estig döntenie kell a bíróságnak.

A rendőrség nem erősítette meg azt az információt sem, hogy az ügyben újabb embereket gyanúsítottak meg. Egyelőre az sem tudható biztosan, hogy az eljárás összefügg-e a BRFK-n két hete indított fegyelmi vizsgálattal. Akkor szintén két rendőri vezető keveredett gyanúba – állítólag számla nélkül nyújtottak különböző szolgálatokat, az ügyleteket pedig utólag lepapírozták.

Az ő helyükre és Kalmár Tamás helyére szombaton új vezetőket nevezett ki az országos rendőrfőkapitány.Török Zoltán lett a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Pallagi Imre a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője, Kuczik János Zoltán pedig a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.