Tehertétel?

Rohamosan fogy Európa lakossága, hazánkban a születések száma 1997-ben haladta meg utoljára a százezret. Mikor következhet be a babyboom?

Nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy miért születnek vagy nem születnek elegendő számban gyerekek egy adott társadalomban. Az okokat meg lehet határozni, van válasz arra, hogy a társadalmi-gazdasági folyamatok hogyan befolyásolják a gyermekvállalási kedvet. A népességfogyás leginkább a fehér bőrű ember problémája, a világ egyébként kétségbeejtő túlnépesedéssel küzd, a bolygó lakosságának jelentős részét cseppet sem érdeklik a gazdasági folyamatok, önfeledten szül, szoptat, ha kell, temet – ahogyan tette ezt Európa népessége is egészen a második világháború utánig. Aztán eljött a jólét ideje, és fogyni kezdtek a gyermekek, cserébe az öregek és a bevándorlók kontinense lettünk. A legbájosabb angol kisvárosban is egymást érik az öregotthonok, és az ötórai tea idején müezzin hívja imára az öt-hat gyerekkel siető, lefátyolozott asszonyokat.

A kontinensre jellemző trend szerint a termékeny időszakukban lévő nők többsége egyre később és egyre kevesebb gyermeket vállal. Száz magyar anyára 128 gyermek jut (Budapesten csak 110), viszont a hazai romáknál más a helyzet: száz anyának 208 gyereke van, Borsod egyes területein 330. Durst Judit kutatásaiból az derül ki, hogy a Borsod megyei Láposon az utóbbi negyven évben az első gyermeküket szülő roma anyák átlagéletkora 19-20 évről 16 évre csökkent. A falu cigány lakossága pedig ez idő alatt megduplázódott annak ellenére, hogy a fiatal anyák csak átlagosan öt gyermeknek adnak életet, szemben nagyanyáik hét-nyolc ivadékával. A korai gyermekvállalást – a munkanélküliség, az iskolai végzettség látszólagos értéktelensége és a felnőttek világába való belépés mellett – az is motiválja, hogy az állam rendszeres ellátást (családi pótlék, gyes, segélyek) fizet a gyermekek után. Vagyis a romáknak anyagilag megéri sok gyermeket vállalni, az megint más kérdés, hogy milyen színvonalon lehet nevelni őket „segíjjből”.

Ezzel áll szemben egy másik állítás, amely a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Családbarát Magyarországért munkacsoport Új babyboom, a középosztály gyermekvállalási forradalma című stratégiai vitaanyagából olvasható ki. Eszerint a termékeny korban lévő fiatalok a rossz gazdasági helyzet miatt nem vállalnak a lakosságfogyás megállításához elegendő számú utódot. A tanulmány az okok között első helyen a gyerekvállalás pénzügyi nehézségeit említi: a nők jövedelme kiesik, és a több eltartott miatt bizonytalanná válik a családok megélhetése, mert nehéz munkát vállalnia mindkét szülőnek. Kevés a bölcsőde, a lakhatási, közlekedési és az oktatási feltételek sem ideálisak – sorolja a nehézségeket a dokumentum. Ezenkívül elbizonytalaníthatja a leendő szülőket, hogy olykor a társadalom is negatívan ítéli meg a sok gyermek vállalását.

Hogy ez utóbbi így van-e, az persze nem egyértelmű, de tény, hogy a tévében ritkán látni normális, szeretetben élő családokat. A felmérések azt mutatják, hogy a magyarok többsége még mindig azt gondolja, boldogabb az élet gyermekkel, mint gyermek nélkül. Míg a hatvanas években a négy vagy négynél több gyermeket nevelő párt mondták nagycsaládosnak, ma az a família, ahol három testvér nevelkedik, nagycsaládnak számít. Legnagyobb változás a háromgyermekes párok helyzetének megítélésében következett be – állapította meg nemrég két demográfus, S. Molnár Edit és Pongrátz Tiborné. Két évtizeddel korábban az 50 év alatti korosztálynak még több mint 60 százaléka tartotta jónak vagy nagyon jónak, ha a családban három gyermek nevelkedik, ám az így gondolkodók rohamosan fogynak. Sok harmincas éveiben járó nagycsaládos anya – akiket a motivációjukról kérdeztem – azt panaszolta, hogy a mai nagymamákba olyan mélyen beleivódott a kádári propaganda kétgyermekes világképe, hogy kétségbeesnek, ha a lányuk három vagy annál több gyereket vállal. „Megszületett a három fiam, de azért én mégiscsak vágytam egy kislányra. Lett. Aztán, mikor véletlenül becsúszott az ötödik gyerek, láttam a szüleimen, hogy ez már nekik sok. Pedig éppen akkor lett volna szükségem leginkább a támogatásukra és a segítségükre” – emlékszik vissza egyikük.

---- Jó dolog a válás? ----

„Magyarországon a nagyon alacsony és a nagyon magas iskolai végzettségű nőknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy sok gyermekük legyen. Ennek elsősorban a magas iskolai végzettségűek jobb munkapiaci helyzete, nagyobb anyagi lehetősége az oka. A szellemi tevékenységet végző nő könnyebben tudja úgy szervezni a munkáját, hogy annak a gyerekek ne lássák kárát, és tetten érhető egyfajta értékrendbeli stabilitás is, nagy presztízse van a nagycsaládnak a felső középosztály körében” – magyarázza Pongrátz Tiborné, aki nem mer becslésekbe bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mekkora lehet az a bizonyos középosztály, amelytől a babyboomot várja a kormány.

Talán a népszámlálási adatok választ adnak rá. A kérdés az, hogy kit és mi szerint sorolunk a középosztályhoz. Végzettsége, szellemi tőkéje vagy anyagi helyzete a döntő? Egy fiatal orvos–tanítónő házaspár sok gyerekkel közosztálybelinek számít szellemi tőkéje alapján, bár élhet szegénységben, de a középosztályhoz sorolható a nyolc általánost végzett gazdag vállalkozó is. Az adatok azt mutatják, hogy a vallásos családokban általában megvan a három gyerek, és azokban a kistérségekben, ahol nagy számban él a jómódú középosztály (Budaörsi, Pilisvörösvári, Gödöllői kistérség), a statisztikák szerint több a gyerek és kevesebb a válás. A kettő természetesen összefügg, mint ahogyan azt is mutatja a statisztika, hogy az élettársi kapcsolatokban kevesebb gyermek születik, mint házasságokban.

Némelyik demográfus nem ítéli meg negatívan a válást, vannak, akik azt gondolják, hogy növeli a gyermekszámot, mert az emberek második, harmadik kapcsolatukban esetleg újra vállalnak utódot. Ezt igazolni látszik egy kistérségi statisztika, amelyben azt találtam, hogy legtöbb gyermekük a negyven év fölötti, magasan képzett férfiaknak van. „Azt nem írták, hogy hány asszonytól? – kérdez vissza Pongrátz Tiborné. – Általánosságban azért az látható, hogy a sokgyermekes nőknek fel kell adniuk karrierelképzeléseiket, mert 12-14 órás munka mellett nem lehet gyermeket nevelni, és a multik nincsenek tekintettel a bárányhimlőre” – teszi hozzá. (Három legjobb barátnőm közül a hatgyermekes büntetőbíró aligha tud még egyszer munkába állni, a magasan képzett külkereskedő és pénzügyi szakember négy gyerek után most képezi magát idősápolóvá, a kétgyerekes nyelvtanárnő részmunkaidőben dolgozik.)

---- Karrier ----

Sokszor elhangzik politikusok és egyházi emberek szájából, hogy azért hevernek romokban a családok, mert a nőknek a karrieren jár az eszük, bezzeg régen otthon voltak, azért volt akkor minden szép és jó. Először is nem voltak otthon, mert a lakosság 85 százaléka földművelésből élt, az asszonyok – de még a gyerekek is – látástól vakulásig dolgoztak, a kicsik a nagyobb testvérrel vagy az öregekkel maradtak otthon. Az arisztokrata nők egész országrészeket irányítottak egyedül, ha úgy hozta a szükség. Azok helyett a nők helyett pedig, akik tényleg nem dolgoztak, hat másik női munkavállaló (például József Attila mamája) végezte el a háztartási munkát. A női munkavállalás ellen lázongóknak is óvó néni, tanító néni foglalkozik a gyerekével, doktornő gyógyítja meg, és nővérke hozza a kacsát, mikor kórházba kerülnek.

Ez utóbbi karriernek számít? „Azt tapasztaljuk a vizsgálataink során, hogy akkor is a család szempontjait tartják szem előtt a nők, amikor munkába állnak, mert fontosnak vélik, hogy anyagilag két lábon álljon a família. A felsőoktatásban ma már többségben vannak a lányok, nem várhatjuk tőlük, hogy miután végeznek, sutba dobják a szellemi igényeiket, és csak a pelenkának meg a mosatlan edénynek szenteljék életüket, mert az rettenetesen idegölő tud lenni. Franciaországban úgy sikerült megállítani a népességfogyást – magyarázza Pongrátz Tiborné –, hogy a hetvenes évek óta nem változott a gyermektámogatási rendszer. Skandináviában pedig a nők gyors munkába való visszaállítását támogatják, például a gyermekszabadság szülők közötti megosztásával, és így sikerült növelni a gyermekszámot.”

A legtöbb nő, akivel beszélgettem – beleértve saját tapasztalataimat is –, azért nem vállal negyedik, ötödik kicsit, mert a mai világ irreális követelményeket állít az anyák elé. „Agyonstresszelik a kismamákat – meséli nagycsaládos barátnőm –, a húgom bőgve hívott fel, hogy félidős várandósan camembert sajtot evett, és a védőnő nekiesett, hogy milyen felelőtlen. Ez most tilos, tudtad? Én már nem csinálnám végig még egyszer ezt a cirkuszt.” És ez csak a kezdet. Megegyeztünk abban, hogy elég csak látnunk, hallanunk az iskola szót, úgy érezzük, mintha a Himaláját másztuk volna meg.

Talán ezért is nő a társadalomban a gyermektelenség elfogadottsága. A Demográfia című folyóirat egyik tanulmánya szerint a 18–50 év közötti férfiak és nők körében azok vannak többségben – 53 százalék –, akik „tudomásul vehetőnek”, „elfogadhatónak” gondolják, ha egy fiatal pár egyáltalán nem kíván gyermeket élete folyamán, vagyis kisebbségbe kerültek azok, akik ezt helytelennek, károsnak vagy éppen szomorúnak tartják.

---- Szerencse ----

„Bár a különböző életcélok megvalósítása mellett vállalható, javasolt gyermekszámok egy évtized alatt valamennyit csökkentek – folytatódik a tanulmány –, még mindig meghaladják az aktuális termékenységet, ám elmaradnak egy közelmúltbeli generáció gyermekszámától. Mintha az az üzenet fogalmazódna meg a családalapítás előtt állók számára, hogy gyakorlatilag bármilyen életcélt elérhetnek a mainál egy kicsit több gyermek vállalásával, de ez a többlet semmi esetre se legyen akkora, mint amennyi gyermek akár csak 10-15 évvel ezelőtt született a családokban.

Ebben a tekintetben a fiatal és középkorú magyar felnőttek gondolkodásmódja 2009-ben már elég jól illeszkedett a 2000-ben vizsgált többi európai ország polgáraiéhoz. A családi és az individuális életcélok, preferenciák versenye nálunk ezen belül elsősorban a 30 év alatti, érettségizett, nőtlen/hajadon családi állapotú, pár nélkül élő, (még) gyermektelen, fővárosi, főváros környéki lakosság körében mutatkozik meg a legélesebben.”

Mégis ha az ember megkérdez egy anyát vagy éppen saját magát, hogy miért születtek gyermekei, a válasznak semmi köze nem lesz ahhoz, amit a tudományos közleményekben olvasunk. Nekem például azért lett három gyerekem, mert végtelenül vágytam rájuk, és ez a vágy sokkal erősebb volt, mint az ésszerűség, a helyes időzítés. Jövőképemet oly mértékben eluralták a róluk alkotott fantáziáim, hogy teljesen hidegen hagyott várható munkaerő-piaci helyzetem. Igazából eszembe sem jutott, az akkori tőzsdeindexre sem emlékszem, pedig első gyermekem születésekor Bokros Lajos volt a pénzügyminiszter. Mikor valaki megkérdezte tőlem, milyen érzés háromgyerekes anyukának lenni, én lepődtem meg a legjobban azon, hogy megvalósult, amiről kislány korom óta álmodtam.

A magyar nők többsége nem ilyen szerencsés, kevesebb kicsinye születik, mint amennyit szeretne. Az más kérdés, hogy amikor egy fiatal lány elrebegi a kérdezőbiztosnak, mi az álma, vélhetően fogalma sincs róla, milyen hatalmas feladat sok gyermeket nevelni. Viszont talán érzi a génjeiben, hogy ez az egyetlen értelmes feladat a világon, mellesleg nagyon élvezetes és szórakoztató dolog, fordulatosabb, romantikusabb, mint egy szappanopera, és izgalmasabb minden kalandjátéknál. A tétje is nagyobb. A Berlini Népesedési és Fejlődési Intézet előrejelzése szerint Magyarországon 2030-ban már csak 9,5 millióan élnek, míg a 2007-ben 10,6 milliós Belgium akkorra – a bevándorlásnak köszönhetően – 11 milliósra nő. Ezalatt a 8,3 milliós Ausztria 8,5 milliós lesz, a 9,1 milliós Svédország pedig 9,9 millióra duzzad.

Farkas Adrienne