Több változás várható mától az egészségügyben

Az Országgyűlés július elsejét, Semmelweis Ignác születésnapját tavaly nyilvánította az egészségügyi dolgozók ünnepnapjává.

TK
2012. 07. 01. 6:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés július elsejét, Semmelweis Ignác születésnapját tavaly nyilvánította az egészségügyi dolgozók ünnepnapjává. Idén több egészségügyi változás is ezen a napon lép életbe. Július elsejétől új struktúra szerint működik a magyar egészségügy, amelyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) oly módon határozta meg az egészségügyi szolgáltatók területi ellátási kötelezettségeit, hogy az országban ne legyen lefedetlen térség. A betegeknek elsősorban továbbra is háziorvosukat kell felkeresniük, ők a beutalási rend ismeretében a megfelelő intézménybe irányítják őket.

Selmeczi Kamill, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke korábban az MTI-nek azt mondta: ha a háziorvosokon múlik, akkor július elseje után, az új egészségügyi struktúra indulásával sem lesz káosz az egészségügyben.

Az egészségügyi államtitkárság az új struktúráról, az új beutalási rendről és a kezdeti időszak legfontosabb tudnivalóiról csütörtökön részletes tájékoztatást küldött a háziorvosoknak. Eszerint egy hónapig még tart az átmeneti időszak, amelynek során a megszűnő osztályokon is gondoskodnak a betegek ellátásáról, majd esetleges átszállításukról.

A levélben leszögezik: „ellátó intézmény sehol sem szűnik meg”. Ahol esetleg az aktív fekvőbeteg-ellátás bizonyos szakterületen átalakul, ott július elseje után egynapos ellátást szervezhetnek, vagy fejleszthetik a járóbeteg-ellátást. A sürgős kórházi fekvőellátásra szoruló beteget pedig a mentő abba az új illetékes kórházba szállítja, amelyik „földrajzi és szakmai szempontból a legkedvezőbb”. Beteg ennek következtében nem maradhat ellátatlanul – tették hozzá.

A munka törvénykönyvének július elsejétől hatályos szabályai szerint a hálapénz elfogadása bűncselekménynek számít, kivéve akkor, ha a munkáltató máshogy rendelkezik.

Július elsejével lépett életbe a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremeléséről rendelkező jogszabály is, amely mintegy 86 ezer egészségügyi dolgozó anyagi helyzetén javít a jövőben.

Ugyancsak július 1-től egyes gyógyszerek árának támogatásánál életbe lép a terápia eredményességén alapuló szabályozás, így a cukorbetegeknek és a prosztatarákban szenvedőknek gyakrabban kell orvosi felülvizsgálatra menniük.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.