Előzetesben a halálos balesetet okozó szlovák nő

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Bíróság azt a szlovák állampolgárságú nőt, aki az M3-as autópályán három ember életét követelő balesetet okozott.

KG
2012. 08. 23. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kállai Gábor közlése szerint a bíróság a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye miatt döntött az előzetes letartóztatás elrendelése mellett, miután elutasította az óvadékra és a házi őrizetre vonatkozó védői indítványt. A gyanúsított, illetve ügyvédje fellebbezett, a jogerős döntést néhány napon belül a Budapest Környéki Törvényszék hozza meg – tette hozzá a szóvivő. Kállai Gábor elmondta: az előzetes letartóztatás elrendelésében az a tény is fontos szerepet játszhatott, hogy azért a bűncselekményért, amellyel a nőt meggyanúsították, 5-től 10 évig terjedő, tehát súlyos szabadságvesztés szabható ki.

A megyei főügyészség szóvivője kitért arra is, hogy az időközben elkészült szakértői jelentések szerint a nő vérében 1,5 ezrelékes véralkoholszintet mutattak ki, vagyis közepesen ittas állapotban vezette a kocsiját, amikor nekiütközött a Fiatnak, amely a szalagkorlátnak csapódva kigyulladt, három ember halálát okozva. Kábítószer fogyasztását sem lehet kizárni – fűzte hozzá Kállai Gábor –, mivel a gyanúsított szervezetében ópiátszármazékot találtak (amit ő antibiotikum szedésével magyarázott). Ez ügyben a végső szót az illetékes szakértőnek kell majd kimondania.

A balesetet okozó nő egy volt szlovák miniszter, a kassai vasművet privatizáló Alexander Rezes szlovák állampolgárságú lánya – adta hírül saját információkra hivatkozva a Novy Cas című szlovák bulvárlap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.