Konfliktusba került V. László és a fekete sereg vezére?

Szembesíthetik a fekete sereg volt vezérét a korrupciós botrányba keveredett főrendőrökkel – tudta meg a Blikk.

BL
2012. 08. 30. 6:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint több vallomásban is felmerült Magyar Róbert neve a V. László nevével fémjelzett ügyben. A fekete sereg volt vezére ugyanis korábban konkurens helyeket védett embereivel, ami több konfliktushoz vezetett az „éjszaka urával”. V. nem hódolt be, feltehetően azért, mert hatalmasabb erők álltak mögötte – írja a Blikk.

Rendőrök ellen emeltek kifogást

A csütörtöki Magyar Nemzet arról számol be, hogy a V. László-ügyben több rendőrt is kizáratna a nyomozásból az egyik, bűnszervezetben történt elkövetéssel gyanúsított egykori főrendőr, Kalmár Tamás védője. Az erről szóló előterjesztésről a lap szerint napokon belül dönthet a Legfőbb Ügyészség. Az ügyvéd azt kifogásolta, hogy az ügyészség olyan rendőröket vont be a vizsgálatba, akiktől szerinte nem várható el az elfogulatlanság. A vesztegetési ügy feltárására alakított nyomozócsoportban ugyanis nemcsak ügyészek, hanem rendőrök is dolgoznak.

Azt egyelőre még nem lehet pontosan tudni, mikor hozhatják haza a Spanyolországban betörés közben tetten ért, jelenleg bűnügyi őrizetben lévő Magyar Róbertet, a Blikk úgy tudja, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium már felvette a kapcsolatot a spanyolokkal.

Felélte vagyonát Magyar Róbert?

A fekete sereg házi őrizetből évekkel ezelőtt ismeretlen helyre szökött vezetőjét tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. A vád szerint Magyar Róbert adott megbízást az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal megölésére; a gyilkosságot 2003. augusztus 27-én követték el Budapesten.

A Magyar Nemzet egyébként úgy tudja, hogy Magyar jelentős vagyonnal szökhetett meg tavalyelőtt házi őrizetéből, de utánpótlás híján a bujkálás mára felemészthette ezt az összeget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.