Százhalombattán már gyilkoltak
2009 áprilisában a Komárom-Esztergom megyei Ácson lévő ékszerbolt eladóját támadták meg, fegyverrel megfenyegették, bántalmazták, majd több mint 13 millió forinttal elmenekültek (az akcióba bevont ötödrendű vádlott, Rácz László feladata az volt, hogy autójával takarja el a közeli bankfiók biztonsági kamerájának látóterét). 2009 nyarán Százhalombattán már nem csupán bántalmazták, hanem meg is gyilkolták annak az ékszerüzletnek a tulajdonosát, akinél többször értékesítettek rablásaikból származó holmit. Az üzletből 24 millió forint értékű arany ékszert vittek el. A gyilkosságot megelőző napon Monor közelében, egy erdős területen agyonlőtték az ékszerboltos bérlőjét. A bűncselekménybe bevonták Korlát Richárd harmadrendű vádlottat is, a rabolt holmit egy orgazdának, a nyolcadrendű vádlott Góman Gusztávnak adták el.
A bűncselekmény-sorozat következő helyszíne a dunaharaszti Las Vegas kaszinó volt 2010 februárjában – itt 1,3 millió forintot raboltak –, majd rá három hónapra a negyedrendű vádlott élettársának édesapjához törtek be Taksonyban, ahonnan egy laptopot vittek el.
Előre megásott sír
Következő két áldozatuk egy, az Ázsia Centerben dolgozó vietnami házaspár volt, sírjukat előre megásták Ócsa külterületén. Varga Sándor szerint ugyanis a házaspárt attól függetlenül meg kellett ölni, hogy mekkora pénzösszeget találnak náluk. A hazafelé tartó házaspárt 2010 május 18-án este támadták meg. A későbbi áldozatok hiába könyörögtek, hiába mondták, hogy a pénzt a boltban hagyták, az ócsai gödörhöz hurcolták, majd fejbe lőtték őket. A tettesek mindössze 120 ezer forintot zsákmányoltak tőlük.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!