Az Országgyűlés fideszes alelnöke, az 1987. szeptember 27-én megrendezett értelmiségi találkozó házigazdája az MTI-nek adott interjújában beszélt arról is, hogy az akkori antidemokratikus körülmények a lakitelki találkozót követően szűntek meg.
Lezsák Sándor elmondta: ha az ott megfogalmazott kiemelt célokat – például a demokratikus párbeszéd lehetőségét és a független tömegkommunikációt – tekintjük, akkor mára már minden megvalósult ezekből a követelésekből. Demokratikus parlament, demokratikus helyi önkormányzat, civil szervezetek tevékenységének a sokasága igazolja az akkori demokratikus célok valóra válását – fűzte hozzá. A legvontatottabb, leglassabb a pártállamtól örökölt baloldali médiatúlsúly lebontása volt, és ezen a területen csak a közelmúltban értük el az akkor megálmodott nyilvánosság minimális lehetőségeit – jelentette ki.
A lakitelki találkozó köszöntőjében elmondott félelmei nem igazolódtak be, annak ellenére, hogy olyan értelmiségi találkozón tanácskoztak a magyarság esélyeiről, amelyen a résztvevőknek nem voltak politikai jogaik és politikusi tapasztalataik sem, ugyanakkor nem kötötték meg a kezüket és gondolataikat a korábbi évtizedek szocialista politikájának a tabutémái.
Huszonöt év távlatából megítélve az eseményeket, a lakitelki találkozó résztvevői erkölcsi és szakmai tudásuk alapján, még a politikai manőverezés elsajátítása nélkül is jól gazdálkodtak a lehetőségekkel a rendelkezésükre álló, nagyon szűkös pártállami mozgástérben – fogalmazott Lezsák Sándor.
Megismételhetetlen esemény volt a lakitelki találkozó
A 25 évvel ezelőtti rendezvényen létrejött Magyar Demokrata Fórum egyik alapítójaként nem ért egyet a lakitelki találkozó relativizálásával – hogy azóta akár több ilyen konferenciát is lehetett volna rendezni –, mert az akkori antidemokratikus körülmények – mint az egypártrendszer, a szovjet megszállás vagy a sajtószabadság hiánya – éppen a lakitelki találkozót követően szűntek meg. Hangsúlyozta: például egy 2010-ben a lakitelki találkozóhoz hasonló címmel megrendezett konferencia – immáron demokratikus környezetben – nyilván sok értékes gondolatot hozott volna a felszínre, de bármilyen célt vagy feladatot tűzött volna ki maga elé, az másféle történelmi kihívást jelenthetne a résztvevők számára, mint amivel együtt kellett élniük a 25 évvel ezelőtti esemény résztvevőinek. Ma tehát lényegesen jobb eséllyel, lényegesen nagyobb siker reményében léphet előre az ország, mint akkor – mondta, hozzátéve: a lakitelki találkozó pedig egyszeri és megismételhetetlen.
Egyenrangúság vagy szolgalelkűség
Lezsák Sándor emlékeztetett arra, hogy a lakitelki találkozó résztvevői is hangsúlyozták: Európához tartozunk, nem bebocsátást kérünk Európába, hanem egyenrangú félként kívánunk szerepelni Európa színpadán. Hozzátette: mindenki tapasztalhatta, hogy 25 évvel ezelőtt is sajnálkozva lenéztek minket Nyugatról, nem becsülték sem ipari termékeinket, sem szellemi találmányainkat, sem történelmi múltunkat. Mint mondta, akkor nem is lehettünk egyenrangúak a szabad népekkel, hiszen a Nyugat szemében a zsarnokság létéhez szorosan hozzákötődött az elnyomottaknak a helyzetükbe történő belenyugvása, netán szolgalelkűsége. Nem mai keletű tehát az a kettős mérce, amit ma sokan érzékelünk, ami ellen jobban küzdenek a jobboldali kormányok, mint a baloldaliak – mondta. Hiszen a baloldali kormányok tagjai eleve úgy lettek a politika résztvevői, hogy annak idején elfogadták és teljesítették a Szovjetunió diktátumait, a diktátumok között elsőként az ország alattvalói helyzetét, és cserébe a szovjet hatalom támogatta őket – jelentette ki Lezsák Sándor.
Véleménye szerint a nemzetközi nagypolitika ma is megszokottan használja fel a kollaboráció lehetőségeit – függetlenül attól, hogy az ilyen politikai eszközök irányítói Moszkvából, Berlinből, Brüsszelből vagy Washingtonból mozgatják a bábuikat –, és ezt a helytartói kollaboráns szerepkört számukra megbízhatóan teljesítik az efféle tevékenységbe már bejáratott szocialisták és kozmopolita liberálisok – fogalmazott Lezsák Sándor.
Színre lép a „demokratikus ellenzék”
Hozzátette: 1990 előtt a „demokratikus ellenzék” címkéjével önmagát ruházta fel „őfelsége ellenzéke”, akiknek ezzel az öndicséretszerű névválasztással két céljuk volt: egyrészt a valódi – de egymásról mit sem tudó – ellenzéki szándékokat úgy csoportosítani, hogy azok a szándékok a választások után a volt pártállam erőit támogassák. Ennek igazolásaként a szocialisták és az SZDSZ 1994-ben kötött koalícióját nevezte meg a jobboldali politikus. A másik céljuk pedig eleve a kirekesztés, a lejáratás volt – mondta. Nem véletlenül jellemezték úgy a lakitelki találkozót a „demokratikus ellenzék” hírvivői, hogy itt egy állítólagos nacionalista és antiszemita találkozó zajlott le – érvelt a 181 résztvevővel megrendezett egykori tanácskozás házigazdája.
Lezsák Sándor kiemelte: a lakitelki találkozó eredménye volt az, hogy meghiúsította a pártállamnak a „demokratikus ellenzék” Patyomkin-szervezetei révén történő átmentését, és ennek révén gazdasági és politikai hatalma további fenntartását. Az egypártrendszer vezetőinek politikai forgatókönyvét a lakitelki találkozó nem csupán meghiúsította, hanem nagyon rövid idő alatt – gondoljunk csak a taxisblokád napjaira – színvallásra és álarca levételére kényszerítette a „demokratikus ellenzék” vezetőit – összegezte a lakitelki találkozó egyik legfontosabb eredményét Lezsák Sándor.
