Mindszenty emlékére – „Ha mindenki hallgat, valakinek akkor is szólnia kell”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mindszenty József mindig szót emelt az igazságért és a szabadságért – jelentette ki a köztársasági elnök a néhai hercegprímás életéről tartott nemzetközi konferencián.

WA
2012. 09. 21. 9:24

Mindszenty József alakja eggyé vált a magyarság sorsával, a szabadsággal és minden igaz emberrel – jelentette ki. Hangsúlyozta, élete, életműve a magyarokban „sérthetetlen egységben marad fenn a végtelen időben”.

Semjén: Mindszenty léte iránytű volt

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese szerint Mindszenty József példája olyan erőt adott, ami nagyban segítette az emigrációban a magyarság, a nemzeti identitás megtartását, és az asszimilációtól való megmenekülését jelentette nemzedékeknek. Semjén Zsolt azt mondta, amíg a hercegprímás élt, léte a nemzet megtartóereje volt, egy olyan iránytű, amely a magyarság erkölcsi megmaradását, önbecsülését, jövőjét jelentette.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint Mindszenty József nem beleszólt a politikába, és nem anakronizmus volt az alkotmányos álláspontja, állampolgári kötelességét teljesítette. Ez politikai értelemben, két megszállás után és alatt maga volt a remény alternatívája – állapította meg. Semjén Zsolt szerint Magyarország új alaptörvénye rehabilitálta Mindszenty József alkotmányos felfogását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.