Bajnaiék egyesületet alapítottak

Csütörtök délután Bajnai Gordon volt kormányfő vezetésével megalakult a Haza és Haladás Egyesület.

2012. 10. 18. 19:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nol.hu oldalon olvasható írás szerint az alapítók között van Oszkó Péter és Balázs Péter, a Bajnai-kormány pénzügy- és külügyminisztere, Szigetvári Viktor, aki az MSZP kampányfőnöke volt 2006-ban és 2010-ben, Felcsuti Péter, a Bankszövetség korábbi vezetője, valamint Vörös T. Károly, a Népszabadság egykori főszerkesztője.

Bajnai Gordon, aki 2009 áprilisa és 2010 májusa között vezette a kormányt, október 23-án felszólal az Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoport (Milla) október 23-ai demonstrációján, várhatóan ott beszél majd a szervezet céljairól és lehetőségeiről. Csütörtökön először az atv.hu hírportál írt arról, hogy nem a Milla, hanem egy általa létrehozott új egyesület adja majd a volt miniszterelnök politikai visszatérésének bázisát. A portál arról is írt, hogy Bajnai Gordon stábjában szerepet kaphat Urbán László, az első Orbán-kormány pénzügyminiszter-jelöltje.

Kételyek övezik Bajnai visszatérését

A volt kormányfő stábjából a Népszabadságnak azt mondták: bár Urbán László koordinátorként részt vesz a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Alapítvány gazdaságpolitikai projektjében, de nem alapító tagja a most létrehozott egyesületnek. Bajnai Gordon leköszönése után létrehozta a szakpolitikai programokat kidolgozó alapítványát, az esetleges későbbi politikai szerepvállalásáról szóló kérdéseket azonban rendre elhárította.

Korábban megírtuk, hogy a baloldalon többen kételyekkel fogadták Bajnai visszatérését, hangoztatván, hogy nehéz lesz szakítani az elmúlt húsz év hibáival a Millának egy olyan szónokkal, aki a rendszerváltás nyertese. Az MSZP-ben viszont – abban a pártban, amelyik szavazataival támogatta Bajnai kormányzását – érdeklődve várják az október 23-i szónoklatot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.