Amennyiben viszont idő előtt kipukkad a Bajnai-lufi, különösebb presztízsveszteség nélkül fel lehet ajánlani a mozgalom erejét az MSZP-nek. Mire az MSZP elnöke, Mesterházy Attila azonnal deklarálja, hogy a volt miniszterelnököt szánja például EU-biztosnak. A Heti Válasz úgy tudja, a szocialista testületek ez utóbbi „megoldással” számolnak, így egyelőre nem kérik ki maguknak (szemben a Demokratikus Koalíció vezetőjével, Gyurcsány Ferenccel), hogy a Milla eddig az elmúlt huszonkét év politikai elitjének száműzésével kampányolt.
A Heti Válasz szerint a valóság az, hogy a baloldali pártok és a Bajnai vezette alapítvány, a Haza és Haladás-kör forgatókönyve szemben áll egymással. Az LMP nyáron kezdett arról beszélni, hogy részben a Milla-bázisra támaszkodva új pólust hozna létre – szemben a „kétpárti kartellt” működtető Fidesszel és MSZP-vel. Bajnai „berobbanásával” ez a terv kimúlni látszik. Gyurcsány Ferenc ugyancsak „ekézi” a Bajnai–Milla-szövetséget, mint minden olyan konstrukciót, amiből őt kihagynák. Márpedig a Demokratikus Koalícióval egyetlen más erő sem akar közösködni. Ilyen körülmények között Bajnai Gordon kizárólag akkor érhet célt, ha az MSZP-tagság demonstratíve nemet mond Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölti ambícióira, és az LMP-ből, illetőleg a DK-ból is megindul az átszivárgás a millás térfélre. Utóbbira a lap szerint már vannak jelek: az ökopárt parlamenti képviselői közül Dorosz Dávid és Scheiring Gábor, a gyurcsányisták közül pedig Ficsor Ádám és Oláh Lajos jelentette be, hogy a belső direktívák ellenére október 23-án ott lesz a Milla-tüntetésen.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!