Minden szakmában haladni kell a korral, de itt informatikával nem lehet mindent megoldani. Egyedülálló jelentősége van a humán tőkének, amely, ha jól karban tartják, bőven kamatozik, nagy terhelés alatt is sokáig képes erőn felül teljesíteni, de nem lehet mindent csak a bírák lelkiismeretére és kötelességtudatára bízni – fogalmazott az elnök. Hozzáfűzte: az eljárások elhúzódásának problémája egyidős az igazságszolgáltatással, de mindmáig nem találtak ki jobb megoldást, minthogy felkészült, lelkiismeretes bírákra bízzák az ügyek intézését, s a számukra igyekeznek minél jobb munkafeltételeket biztosítani.
A XIX. századi magyar bírósági rendszerben a pesti, majd budapesti tábla mellett csak Marosvásárhelyen működött harmadfokú bírói fórum, míg az Országgyűlés 1890-ben az eljárások felgyorsítása érdekében arról döntött, hogy a következő évtől összesen 11 tábla alakul, amelyek közül öt a trianoni Magyarországon tovább működött abban az öt városban, ahol jelenleg is vannak.
Közben azonban az ország „szovjetizálása” részeként 1950-ben megszüntették a táblákat arra hivatkozva, hogy az igazságszolgáltatást a tanácsrendszerhez kell igazítani. Több mint fél évszázad és egy rendszerváltás kellett ahhoz, hogy visszaállítsák a helyi és a megyei bíróságok feletti és a legfelsőbb bíróság alatti harmadfokú bíróságok rendszerét ugyanabból a megfontolásból, amiért 1891-ben is létrejött: a fellebbezett ügyek elintézésének felgyorsítása érdekében – mondta.
Az 1997-es bírósági reform során az alkotmányba is bekerülő táblák csak 2003 nyarán álltak munkába. Az öt táblát figyelembe véve az országos ügyérkezés mintegy harmada összpontosul a Fővárosi Ítélőtáblára, de – mint az elnök elmondta – a mennyiségi terhelésnél súlyosabb az a körülmény, hogy a nagy ügyek túlnyomó többségében a fellebbezéseket ez a fórum bírálja el és hozza meg a jogerős döntéseket. A helyzetet súlyosbítja, hogy itt a törvény kötelező rendelkezése folytán különösen magas a soron kívüli, például a kiemelt ügyek, a fiatalkorúak, a fogva tartottak ügyei, az öt évnél régebb óta tartó ügyek száma – tette hozzá.
A táblabírósági szint létjogosultságát, sőt nélkülözhetetlenségét bizonyítja, hogy milyen színvonalon látja el feladatát. A négy vidéki tábla jobbára naprakész. Lényegében ez a helyzet a fővárosban is, kivéve a büntetőpereket, mert ott egy-egy nagyobb ügy lezárása – mint például a Kulcsár- vagy a móri ügy – több mint egy évet is igénybe vesz másodfokon.
Az ilyen ügyek elbírálására más országokban erre szakosodott bírói tanácsokat hoznak létre, amelyek az adott ügyet tárgyalják. A Fővárosi Ítélőtáblán is az a gyakorlat, hogy egy-egy ilyen ügy előadó bírája mással nem foglalkozik, de mivel nincs lehetőség csak ilyen ügyekre specializált külön tanácsok létrehozására, fennáll a veszélye, hogy más eljárások húzódnak, amit csak a kollégák jelentős többletmunkájával lehet elkerülni – mondta Lukács Zsuzsanna.
Arra a felvetésre, hogy jogászkörökben a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezési gyakorlata kapcsán – különösen büntető ügyekben – időnként arról beszélnek, hogy könnyen visszadobják az ügyeket új eljárásra, az elmúlt évek lezárt ügyei alapján pedig a hatályon kívül helyezések tanúságait vizsgálja a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja, a táblaelnök úgy reagált: szükséges az ítélkezéssel kapcsolatos elemző munka, abból minden bíró csak tanulhat. A tábla fellebbezési ügyekben folytatott gyakorlatáról terjengő általánosítások azonban alaptalanok.
