Úgy fogalmazott: a jövő szeptemberben felmenő rendszerben induló kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás terén sok részletkérdésben éreznek még bizonytalanságot, ezeket legkésőbb tavasz elejéig meg kell oldani. Egyebek mellett azt, hogy a korlátozott kapacitású iskolaépületekben miként lehet biztosítani egyszerre több felekezeti hittanóra megtartását, illetve a „megfelelő hitoktatóknak a megfelelő óradíjat”.
Hozzátette, az egész napos iskola jó keretet szolgáltathat ahhoz, hogy a hittanórákat délután is meg lehessen tartani. Felhívta azonban a figyelmet: az egyház továbbra sem szeretne lemondani arról, hogy gyülekezeteiben is folyjon a gyermekek, fiatalok nevelése, így a jövőben egyaránt meg kell oldani az egyházközségi és az iskolai pedagógiai szolgálat finanszírozását és nyilvántartását.
Elmondása szerint arról is tanácskoznak, hogy mekkorák legyenek a hittancsoportok, ugyanis az evangélikus egyháznak, amely a nagy egyházak között kisebbnek számít, nem mindegy, hogy hol húzzák meg a létszámhatárt. Gáncs Péter egyik kitörési lehetőségnek nevezte az egyház számára az „ökumenikus együttmunkálkodást”, de ez – mint megjegyezte – nem lesz egyszerű. Rámutatott: sok helyen ahhoz, hogy a hittanároknak meglegyen az óraszámuk, másik tantárgyat is kell majd oktatniuk.
Családterápia
A püspök úgy látja, óvodai tevékenységük alkalmas egyfajta családterápiára, ahol „a csonka családok gyógyulhatnak”. Új fejleményként számolt be arról, hogy egyre több gyülekezetben alapítottak baba–mama köröket, továbbá arról, hogy több helyütt kereszteléskor – éppen az egyik szülő hiánya miatt – maga a közösség is egyfajta „keresztgyámságot” vállal a gyermek felett, hogy nevelésében segítsenek.
Idősek
Szólt arról is, hogy a szociális intézmények állami finanszírozásának csökkentése néhol veszélyeztetheti a fenntartásukat, ez szintén a gazdasági helyzetből fakad. Az állam az alaptörvényben rögzítette, hogy a fiataloknak el kell tartaniuk idős korukban szüleiket, de ennek lehetnek korlátai, például ha nincs munkájuk, ráadásul egyre több inaktív jut a munkaképes korúakra – mutatott rá.