„Sétára” indultak a tüntetők Budapesten

Elindultak a diákok a BME épületéből. Cikkünk folyamatosan frissül.

GB
2012. 12. 12. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A meghirdetett felsőoktatási keretszámok ellen tüntetnek a Budapesti Műszaki Egyetemen az egyetemi és főiskolai hallgatók. A rendezvényt többek között a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, valamint a Hallgatói Hálózat támogatja. A szerdai megmozdulást a hétfői vonulásos hídfoglalások alkalmával hirdették meg, akkor az aktivisták és a szervezők elmondták: ezreket várnak a BME aulájába.

A felszólalók egyike úgy fogalmazott: Orbán Viktort továbbra is várják a szerdaihoz hasonló rendezvényekre, amelyekből a közeljövőben többet is terveznek. Véleménye szerint, a kormányfő nem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyja ezeket a megmozdulásokat. Kiemelték, hogy a diákok távol kívánják magukat tartani a politikai pártoktól. Amennyiben bármely párt tagja megjelenik a demonstráción, ezt kizárólag magánszemélyként tegye meg – ismételték meg. Ezt követően újfent felolvasták a hétfőn összeállított hallgatói követeléseket. Az eseményen ott van Schiffer András, az LMP frakcióvezetője is – jelentette az MNO tudósítója.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke pedagógusként megemelte kalapját a hallgatói szerveződés előtt, és példaként állította azt a pedagógusok elé is.

A Humán Platform nevében Gulyás Márton erélyes hangvételű felszólalásában rögzítette: összefogásra kell kényszeríteni a kormányt a hallgatókkal. Kijelentette: a Humán Platform jövő hétfőn 5 órára tüntetést szervez az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé, és csatlakozásra biztatta a Hallgatói Hálózattól a HÖOK-on át az összes szerdán demonstráló szervezetet.

Kinevetnék Orbánékat

Az Oktatói Hálózattól Deczki Sarolta rögzítette, hogy az egyetem a hallgatóké, nem a kormányé, mely igazából fél az autonómiától. A Hallgatói Hálózat képviselői ezt követően sokadszor is felolvasták a hallgatói követeléseket, „hátha a parlamentben is meghallják”, majd kijelentették: ha Hoffmann Rózsa és Orbán Viktor itt lenne a BME aulájában, és plusz tízezer államilag finanszírozott helyet ígérne, kinevetnék őket.

Nagyjából egy óra elteltével Kis Dávid (HÖOK), a szerdai demonstráció egyik szervezője felolvasta az Európai Hallgatói Egyesület (ESU) támogató üzenetét, melyet a zsúfolt aula komoly tapsviharral fogadott.

Prof. Dr. Solti László is szót kért a BME aulájában. „A nagy horderejű döntéseket közösen kell meghozni, most nem ez történt, így a Rektori Konferencia nem ért egyet a kormány felsőoktatási keretszámokkal kapcsolatban meghozott döntésével” – fogalmazott. A Szent István Egyetem rektora hat pontban foglalta össze a Rektori Konferencia elnökségének aggályait, de hozzátette, a szervezet a felsőoktatás megfelelő átalakítása érdekében hajlandó együttműködni a kormányzattal.

Melegen öltöztek a diákok?

„Ki az, aki melegen öltözött itt ma?” – szegezte a kérdést hallgatóságának Nagy Dávid, a HÖOK elnöke, utalva a beszédeket követő tervezett gyalogos demonstrációra, melynek úti célja a Szabadság híd. Debrecen, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Dunaújváros, Eger, Kecskemét, Pécs, Szeged, Sopron, Gödöllő. Az elnök ezeket a városokat jelölte meg, ahol készülőben van valamilyen hallgatói demonstráció, vagy már zajlik. Közben a szegedi Fidesz-székháznál demonstráltak az egyetemi hallgatók. A tiltakozók transzparenseikkel teleragasztották a pártiroda portáját. Nyíregyházán pedig mintegy kétszáz, zömében középiskolás diák a római katolikus templom előtt gyülekezett, majd átvonult a városháza elé.

Nagy kifejtette: az, hogy ma ennyi hallgató, oktató, sőt még gimnazista is eljött, azt jelenti, hogy sikerült egységbe szerveződni. – A politikának nem szabad más választást hagyni, mint, hogy együttműködjön velünk – fűzte hozzá. Nagy végül Szent Györgyi Albert szavaival zárta beszédét: a jövő olyan lesz, mint a ma iskolája. A Diákellenállás a Felsőoktatásért mozgalom egyik képviselője a miniszterelnök Nagy Imre újratemetésekor elhangzott szavait vette kölcsön, és elvett szabadságról beszélt. A parlamentbe küldött üzenete így szólt: csak olyat tegyetek velünk, amit a saját gyereketekkel is tennétek. Adjatok esélyt a jövőmnek!

Nagy Dávid felkérte Kis Dávidot, hogy indítsa el a menetet a Szabadság híd felé, a tömeg lassan elhagyja a BME auláját. A menet elején látható transzparensen – ahogy az MNO tudósítója jelentette – szöveg olvasható, amely szerint „Mi vagyunk az egyetem, mi vagyunk a jövő!”

Úton az egyetemisták

A „sétálók” nem kanyarodtak rá a Szabadság hídra. A Gellért térnél a diákok komoly fennakadást okoztak a forgalomban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.