– Nyugalomban tölti idén a szilvesztert, vagy azért meglesz a szokásos pörgés?
– Eddig elég hullámzó volt számomra az év utolsó napja. Régen rengeteget szerepeltem, aztán meg egyáltalán nem, az utóbbi években pedig a Belvárosi Színházban futott hagyományosan egy Fábry-szilveszter. Mivel tavaly megszületett a kislányom, idén nem vállaltam fellépést, szolidan, családi körben ünneplem majd a szilvesztert.
– Ön hivatások sorába kóstolt bele az évek során. Dolgozott íróként, dramaturgként, vezetett műsorokat, és természetesen humoristaként is számon tartják. Melyik áll a legközelebb önhöz?
– Ha mindenképp meg kell valahogy jelölnöm magam, akkor az előadóművészt szoktam mondani. Ez egyébként annak kapcsán jött elő sűrűbben, amikor a vízumra rá kellett írni valami olyan szakmát, amibe kevéssé lehetett belekötni.
– Ez szerencsére ma már jelentéktelenebb szempont.
– Ma már igen, de régen sokat utaztam külföldre, és bizonyos országokba nem volt túl szerencsés például újságíróként belépni. Ezért én általában azt írtam a lapra, hogy színész. Ahhoz azért évek kellettek, amíg a művész úr megszólítást megszoktam, az ugyanis nem én vagyok, hanem Páger Antal.
– Ódzkodott a művész urazástól?
– Nem erről van szó, egyszerűen nem éreztem úgy, hogy méltó lennék erre a „rangra”. Úgy gondolom, hogy én inkább egy amolyan városi mesélő vagyok. Nemrégiben Berecz András (hivatásos mesemondó – a szerk.) szerepelt a műsoromban, akivel az adás utáni poharazgatás során megállapítottuk: mindketten a mesemondó kategóriába nyertünk besorolást. Ilyenből régen akadt minden osztályban, minden kocsmában, egyszóval a legtöbb közösségben. Korábban nem sejtettem, hogy az én meséimre e szűkebb körökön kívül a nagyközönség is vevő lenne, de úgy adódott, hogy felkeltettem az érdeklődésüket.
– És mit szól ahhoz, ha valaki azt mondja önre: stand-upos?
– Azt nem annyira szeretem, mert ez nem magyar szó. Így is tele vagyunk idegen szavakkal. Bartos Tibor műfordító barátom javasolta egyszer, hogy a nescafé legyen „tüsténtkávé”, az e-mail pedig „drótposta”. A műsoraimban próbáltam is beágyazni őket a magyar nyelvbe, de nem lett foganatja. Azt, hogy milyen szavakat fogad el a nyelvhasználó, nem lehet felülről irányítani, ez ilyen szempontból egy valóban demokratikus műfaj. Szóval tulajdonképpen mondhatjuk, hogy én is a stand-up művelője vagyok.
– Mikor jelent meg ez a műfaj Magyarországon?
– Sok szempontból már Hofi is stand-upos volt, de nagyon sok színész lépett a nyomába. Őket úgy hívják, hogy büfészínészek. Ilyen nagyszerű mesélő például Eperjes Károly is, akit évek óta próbálok a műsoromba csábítani, de valamiért úgy érzi, hogy ennek még nem jött el az ideje. Attól, hogy valaki ülve mesél, attól az még lehet stand-up, a lényeg ugyanis nem ez, hanem hogy a saját szövegedet mondod. Amennyire én tudom, Hofi előtt a színészek kész szövegekkel léptek fel ebben a műfajban. A háború előtt Csortos Gyula, Kiss Manyi, Bulla Elma a színielőadás után mentek az éjszakai kabaréba, és előre megírt monológokat, jeleneteket adtak elő. Ilyen szempontból a műfaj egyik kortárs origója Sándor György, aki rendkívül felkészülten, a saját anyagát tökéletesen megírva mesél. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy a stand-uphoz kell az improvizáció. Én például egy történetet nem tudok kétszer ugyanúgy elmesélni. Hofinál már voltak rögtönzött elemek, ettől volt ő több, mint mások. Szerénytelenség vagy sem, de Sándor György és Hofi után én voltam az, aki nagyközönség előtt próbálkoztam ezzel a műfajjal. Ez persze nem volt teljesen tudatos: ehhez értettem. Állj ki, és mondd!
– A Dumaszínház társulata már több mint harminc tagot számlál. Mi a véleménye, valóban most jött el az ideje, hogy a stand-up meghódítsa a hazai piacot?
– Akik kitalálták, azok jó érzékkel tapintottak rá, hogy az embereknek van erre igénye. Nyugatról végre a sok nem ide illő divat után valami jó is érkezett hozzánk. Sok fellépésük van, jól mennek a dolgaik, és valóban népszerűek.
– Sok dumaszínházas stand-upos mondta nekem, hogy egyre több a fiatal, aki szeretne bekerülni a társulatba, de a régiektől eltérően már nem igazán van kedve végigjárni a szamárlétrát, és egyből a Showder Klub színpadán kezdene. Helyes gondolkodás ez?
– Nem lehet előre megjósolni, hogy kiben milyen tehetség lakozik. Van olyan, aki fellép a Godotban a Fiatal Félőrültek Fesztiválján, és olyan elsöprő sikert arat, hogy akár egyből mehet is a Showder Klubba. Rúzsa Magdinak például fél perc elég volt a zenés tehetségkutatóban, hogy elaléljon tőle az ország. Itt inkább arról van szó, amiről Heltai Jenő beszélt: a könnyű műfaj nem attól könnyű, mert könnyű csinálni, hanem mert könnyű nézni. Az állj ki, és mondd tehát kívülről egyszerűnek tűnhet, azonban roppant munkát kell belefektetni, hogy tényleg szórakoztató legyen. A Fiatal Félőrültek Fesztiváljának óriási előnye, hogy megpróbáltad, és ha kiszavaz a közönség, akkor ugyan nem született új tehetség, de legalább tisztán láthatod, hogy amit gondoltál magadról, az nincs úgy. Néhány története mindenkinek van, de a stand-upban az a lényeg, mint az éttermi konyhán: egy jó kaját huszonnégyezerszer meg kell tudni ugyanúgy főzni. Ez nem egyszerű.
---- "Nem szeretném örökké csinálni" ----
– Van kedvenc stand-uposa itthon vagy külföldön?
– A külföldieket nem igazán ismerem, az ottani show-műsorokban nem vagyok otthon, ez lehet, hogy hiba. A magyar fiatalok között akadnak komoly tehetségek, akiknek zömével magam is együtt dolgoztam, bizonyos mértékig a tanítványaimnak tekintem őket. Aki talán a leginkább beérett mára, az Badár Sanyi. Az anyagai egyszerűen tébolyítóan jók, ráadásul nincs vége a mesegyárnak, kifogyhatatlan a pali. Olyan mennyiségű megélt sztorija van, hogy hihetetlen. Eddig a nagyközönség előtt még nem említette, de dolgozott például fércvasalóként és kutyaküllem-bírálóként is. A legjobb anyagok mindig a megélt sztorikból lesznek, ezért kell folyamatosan forogni a világban, és nem elég, ha az ember azzal indít, hogy „amikor a fellépésre mentünk”. Nézzük csak meg Bödőcs Tibit, akinek ugyan nagyszerű anyagai vannak, de a legszórakoztatóbbak mindig a búcsúszentlászlói történetei. Csakúgy, mint Kőhalmi Zolinak az egyetemi és szentesi, vagy Hajós Andrásnak a faterjáról mesélt sztorijai.
– Az eredeti gegcsapatából Kövesdi Miklóson, Tóth Tiboron kívül ki maradt meg?
– Aranyosi Peti is dolgozik még velünk. Litkai Gergő tíz évig húzta nálam az igát igen magas szinten, ő a Comedy Central igazgatója lett, Kőhalmi Zoltán is önálló előadói pályára lépett. Helyettük érkezett Kenderesi Attila főszerkesztő, aki egészen kiváló tehetség, és ott van még mellettem Ürmös Zsolt.
– Januárban váltott csatornát, az RTL Klubtól visszatért a közszolgálati tévéhez. Akkor említette, hogy elege lett a show-bizniszből.
– Nem egészen erről volt szó, itt igazából több dolog mutatott afelé, hogy váltani kell. Meg kell jegyeznem, hogy az RTL-nél 3 évre előkészített szerződésünk volt, csak egy fél évet ki kellett volna hagynunk. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy 13 év közös munka után lehet, hogy nekem és a csatornának is jót fog tenni, ha elválnak útjaink. Mindenfajta önfényezés nélkül: amióta van kereskedelmi televíziózás Magyarországon, ilyen békés csatornaváltásról én még nem nagyon hallottam. A köztévénél remekül érzem magam, én válogathatom meg a meghívottakat, a zenekart, a díszletet. A kompromisszumokkal egyébként az RTL-nél sem volt komolyabb probléma. Ott igazából a nézettségért folytatott küzdelem fárasztott le a leginkább. A korai nyugdíjas évekhez a köztévé jobban passzol.
– Korai nyugdíjas évek? Szóval úgy érzi, nem fog élete végéig stand-upolni?
– A többség számára ez nem járható út, és ez már a mostani Dumaszínházban is látszik azért. Komoly spiritusz, hatalmas műveltség, egyszóval rátermettség kell ahhoz, hogy valaki hosszú ideig képes legyen űzni ezt a mesterséget.
Szemezgessen kedvére az mno.hu dumaszínházasokkal készített korábbi interjúiból:
- Ha elég szerencsétlen vagy, megvan a karrier - Litkai Gergely
- A C kategóriás biztonsági őr esete a földrajzzal - Rekop György
- Királyság kell ennek az országnak - Mogács Dániel
– Szóval önnek is leáldozik egyszer a csillaga?
– Ahogy mindenkinek. Nem szeretném örökké csinálni a stand-upot.
– És ha eljön ez a nap, akkor mihez kezd?
– Ezer dologhoz nyúlhatok.
– Írás, dramaturgi munka?
– Akár az, akár filmekkel foglalatoskodom majd, de az is lehet, hogy semmit sem csinálok. Jövőre leszek 60 éves, ott van a kislányunk is, szóval elhiheti, el tudom majd foglalni magam. A jelenlegi szerződésemet azért mindenképpen kitöltöm a tévénél.
– Köszönöm az interjút, boldog új évet kívánok!
– Boldog új évet!
