Közbelépnek, ha veszélybe kerül az ELTE gyakorlóiskolája

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyakorlóiskolájának sorsa jelenleg az ELTE és a hegyvidéki önkormányzat kezében van – közölte az oktatási államtitkár.

PR
2013. 01. 11. 14:50

Ígért a rektor

Mindent megtesz az ELTE szenátusa, hogy a gyakorlóiskola általános iskolai részét hosszú távon megmentse a bezárástól – mondta Mezey Barna, az egyetem rektora szerdán Budapesten, az iskola szülői fórumán. A több száz érdeklődő részvételével tartott rendezvényen elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden levélben jelezte, hogy az ELTE rendelkezésére áll majd a gyakorló általános iskola megmaradása érdekében egy pluszösszeg, amelyet korábban az egyetem költségvetésében zároltak.

Rendben zajlik az átadás

A fővárosi Gárdonyi Géza Általános Iskolában tartott pénteki sajtótájékoztatón az államtitkár bejelentette, hogy a következő hetekben számos oktatási intézményt felkeresnek országszerte, hogy személyesen ellenőrizzék az átadás folyamatát. A tervek szerint ebbe Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter is bekapcsolódik. Hoffmann Rózsa szerint az intézmények átvétele zökkenőmentesen, kisebb problémákkal zajlik, a tanítás mindenütt rendben folyik.

Hoffmann Tamás, Újbuda fideszes polgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, már múlt év ősze óta dolgoztak azon, hogy gond nélkül történjen meg az intézmények átadása. A polgármester a legfontosabb feladatok közé sorolta a kötelező úszásoktatás további biztosítását és a diáksport támogatását. Laucsek István, a XI. kerület tankerületi igazgatója hangsúlyozta: minden segítséget megkaptak az önkormányzattól annak érdekében, hogy az átállás tanév közben is megvalósulhasson. Homolay Károly, az általános iskola igazgatója szerint az idei év ugyanúgy kezdődött, ahogyan a tavalyi lezárult, a tanárok időben megkapták fizetésüket, és a közműszámlákat is kifizették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.