Átadták a zuglói Bosnyák tér felújításának első ütemét szerdán. A 165 millió forintos beruházásban 3500 négyzetméteren helyeztek el új díszburkolatot, illetve zöldfelületeket, szökőkutat és öntözőberendezést építettek, és megújult a közvilágítás.
Papcsák Ferenc (Fidesz–KDNP), Zugló polgármestere az átadáson elmondta: a Bosnyák tér méltó találkozási pont lett a 120 ezres városrészben, és végre megkapta azt a funkciót, amelyet 1935-ben, a kerület megalakításakor álmodtak neki.
Tavasszal folytatódik a Bosnyák megújulása
A kerületvezető ismertette, hogy a tér megújítása tavasszal folytatódik, melynek révén megépítik a téren álló templom befejezetlen tornyát. A rendelkezésre álló 200-250 millió forintból átalakítják a Geodéziai Intézet előtti területet is.
Papcsák Ferenc szólt arról is, hogy noha a Bosnyák tér fővárosi terület, a kerület átvállalta a felújítást, mert szavai szerint a tér megérdemli, hogy felzárkózzon más budapesti közterületekhez. Utalt arra is, hogy az elmúlt évben számos kisebb tér – így a Reiner Frigyes park, a Tisza István tér és a Kövér Lajos tér – is megújult.
Szili Adrián, a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Zugló legfrekventáltabb tere karácsony előtt elkészült, tavasszal újabb növényeket ültetnek el, és a kiszélesített terület rendezvényeknek, vásároknak is otthont adhat majd.
Szépül a főváros
A tervek szerint 2015 végére fejeződhet be a Széll Kálmán tér korszerűsítése és esztétikusabbá tétele, amire 4,2 milliárd forint áll rendelkezésre. December közepén hivatalosan is megkezdődött a budapesti Ferenciek tere és a Március 15. tér felújítása a Budapest szíve program részeként.