Ötven százalékkal emelik a közétkeztetésre fordítandó forrásokat

Elindult a mintamenzaprogram Budapesten, melynek célja a közétkeztetés teljes megújítása.

TK
2013. 01. 09. 12:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pesti Imre budapesti kormánymegbízott szerdán sajtótájékoztatón ismertette, a program első fázisában azt ellenőrzik, hogy a szolgáltatók hogyan használják fel a normatívákat, az ételek mennyire egészségesek. Kiemelte, hogy a kormány idén 50 százalékkal emelte a közétkeztetésre fordítandó forrásokat: a tavalyi 68 ezer forintról 102 ezer forintra nőtt az éves fejenkénti keret. Az iskolaszüneteket is figyelembe véve ez nagyjából 225 napra vonatkozik.

Félmillió embert látnak el Budapesten

Szavai szerint a mintegy félmillió ember közétkeztetését ellátó Budapest is fontosnak tartotta, hogy csatlakozzon a programhoz. Hozzátette, hogy a szolgáltatók önkéntesen vesznek részt a kezdeményezésben. Az ellenőrzések eredményeiről néhány hónapon belül beszámolnak, de a valódi eredmények csak évek múlva látszanak majd – mutatott rá Pesti Imre.

Szezonalitás a menükben

Prohászka Béla mesterszakács, a program szakmai vezetője arról tájékoztatott, hogy az egészséges, magyar alapanyagokat és a modern konyhatechnológiát részesítik előnyben, hogy az ételek minél nagyobb mértékben megőrizzék vitamin- és ásványianyag-tartalmukat. Kiemelte, hogy az étlapok összeállításánál a forgónapok helyett a szezonalitás kap hangsúlyt, vagyis az évszaknak megfelelő – s így nem drága – alapanyagokból főznek majd a szolgáltatók. Fontosnak nevezte, hogy ne utaztatott anyagokat használjanak fel. Kitért arra is, hogy a szülők, fogyasztók az interneten is nyomon követhetik az étlapokat, ami álláspontja szerint gasztrokultúrát visz a családokba.

Az eredetileg 2010-ben Békés megyében elkezdett mintamenzaprogramot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat tavaly novemberben indította el országos szinten.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.