Világszínvonalú vitorlásbázis lesz Balatonfüreden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A korábbiaknál minden szempontból kedvezőbb feltételek teremtődnek a vitorlásrendezvények, -versenyek és -edzőtáborok számára.

BL
2013. 01. 23. 10:44

Mint kiemelik, a megállapodásnak különös jelentőséget ad, hogy a telep parti fő helyszíne lesz 2013 nyarán a szokásos bajnokságok, így a Fehér- és a Kékszalag mellett az Európa- és a világbajnokságnak is.

Balatonfüred három pályázattal 832 millió forint támogatást kapott turizmusfejlesztésre – jelentették be szerda délután. Ökoturisztikai látogatóközpontot alakítanak ki a Tagore sétányon, valamint felújítanak két sétányt és a környező parkot. Fejlesztik az Esterházy és a Kisfaludy strandot. Befejezik a yacht club telephelyfejlesztését és vitorlástörténeti teret hoznak létre a Vitorlás étterem felső szintjén.

Feljelentést tett a Jobbik

A Jobbik szerint felháborító és „vérlázító”, ahogyan a kormánypártok és „a hozzájuk közeli oligarchák” lényegében privatizálták a balatonfüredi vitorláskikötőt, ezért az ellenzéki párt hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz az ügyben – jelentette be Szilágyi György és Kepli Lajos országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. A képviselők közölték: az állam tavaly ősszel adta át ingyenesen a balatonfüredi önkormányzatnak a kikötőt, azzal a feltétellel, hogy azt 15 évig nem idegenítheti el.

Balatonfüred önkormányzata sem a kikötőt, sem pedig a hozzá tartozó ingatlant nem idegenítette el, még bújtatott formában sem, hiszen a kikötőt és a területet használatba kívánja adni – reagált minderre Bóka István, a város polgármestere.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.