Dolgos hónapok várnak az országgyűlési képviselőkre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Utolsó teljes évét kezdi meg a jövő héten a 2010-ben megválasztott Országgyűlés.

TK
2013. 02. 07. 17:06

Gulyás Gergely, a Fidesz szakpolitikusa ugyanakkor a Népszabadságnak azt mondta: a kommunizmus bűneinek elítélése szerepelni fog a javaslatban, de az – a megsemmisített átmeneti rendelkezésekkel ellentétben – nem nevesíti majd, hogy az MSZP utódpártként osztozik az MSZMP által elkövetett bűnökért viselt felelősségben.

Véglegesnek tekinthető, hogy sem az alkotmányban, sem a választási eljárási törvényben nem kötik majd előzetes regisztrációhoz a magyarországi állandó lakóhellyel rendelkezők szavazati jogának gyakorlását.

A parlamentnek módosítania kell a kampányszabályokat is, miután az Ab megállapította: a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság korlátozása, hogy a választási eljárási törvény kampányidőszakban csak a közszolgálati médiában engedné politikai reklámok közzétételét, a kereskedelmi televízióban és rádiókban nem.

A kormánypárti frakciók évadnyitó tanácskozásukon arról is döntöttek, hogy elhalasztják a földdel kapcsolatos törvények tárgyalását. A már a Ház előtt fekvő termőföldtörvény vitáját csak az agrárkamarai választások után folytatják, a mezőgazdasági üzemszabályokról és a termelésintegrációról szóló jogszabályokat pedig csak azt követően nyújtják be. Az érdekképviselet így beleszólhat a törvényalkotás folyamatába. A Fidesz–KDNP július 1-jéig akarja elfogadni a földdel kapcsolatos törvényeket.

A Ház tavasszal dönt arról is, hogy a dohánytermékeken kívül szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőket és újságot is árulhassanak a trafikok, amelyek a változtatás nyomán július helyett már májusban megkezdhetik az árusítást.

Szintén a parlament előtt van már az a törvényjavaslat, amely a Magyar Művészeti Akadémiának adná a Műcsarnok tulajdonjogát.

A kabinet törvényalkotási tervében további 54 indítvány szerepel a tavaszi ülésszakra, köztük az elektronikus útdíjról, a meteorológiai tevékenység szabályozásáról, a fémkereskedelemről, a távszerencsejáték-szervezésről és a felnőttképzésről szóló jogszabály is.

A kormány javaslatot készít a lakosság állampapír-állományának növelésére és az állami vagyongazdálkodás átalakítására is. A kormány tervei között szerepel az is, hogy a Ház májusban megalkossa az önkormányzati választásokra és a népszavazásokra vonatkozó eljárási szabályokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.