Ellenkezés nélkül szavaztak bizalmat a rendőrfőkapitánynak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ellenszavazat nélkül támogatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága Papp Károly kinevezését országos rendőrfőkapitánnyá.

MD
2013. 02. 01. 17:03

Ismertette azt is, hogy kinevezése esetén bevezeti az úgynevezett heti szolgálati koordinációt, amellyel összehangolják a közterületi szolgálatokat, ami hatékonyabb és költségkímélőbb megoldást jelent. Beszélt az állandó rendőri jelenlét biztosításáért bevezetendő úgynevezett mozgó szolgálati rendszerről, amely folyamatos gyalogos szolgálatot jelent, valamint arról is, hogy a gépkocsival szolgálatot teljesítő rendőrök, ha nincs más feladatuk, a szolgálatuk 50 százalékát gyalogosan töltsék. A körzeti megbízotti kerületekről elmondta, a 3400-ból 13 olyan hely van, ahol nincs körzeti megbízott, s reményei szerint a következő hetekben ezeket is be tudják tölteni.

Érzelmi alapon nem lesz vezetőváltás

Kocsis Máté, a bizottság fideszes elnöke azt kérdezte a jelölttől, hogy megválasztása esetén tervez-e változást a vezetői posztokon. Papp Károly úgy felelt, hogy érzelmi alapon nem kíván vezetőváltásokat végrehajtani, mindenkinek meg kívánja mérni a teljesítményét, és a bevezetett szervezetértékelés alapján a második félévben foglalkozik majd azzal, hogy kivel kíván együtt dolgozni.

Iváncsik Imre, a bizottság MSZP-s alelnöke egyebek mellett azt kérdezte Papp Károlytól, hogyan látja, változott-e a rendőrök egzisztenciális helyzete az elmúlt két évben, és milyen megoldandó feladatokat lát ezen a területen. A jelölt kifejtette, hogy a személyi jövedelemadó változása elsősorban a tiszti, főtiszti kart érintette, a tiszthelyettesek tavaly 14 ezer forintos illetménykiegészítést kaptak. A munkafeltételekkel kapcsolatban a gépkocsicseréket és az informatikai fejlesztéseket emelte ki.

Őrsnek minden járásban működnie kell

Tamás Barnabás fideszes bizottsági tag kérdésére szakmai szempontból jó döntésnek nevezte, hogy a Készenléti Rendőrséghez került a Köztársasági Őrezred, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Hangsúlyozta, az átszervezés nem okozott semmilyen gondot az NNI-nél a felderítésben és a nyomozásban. Arról is szólt, hogy minden járásban rendőrkapitányságnak vagy rendőrőrsnek kell működnie, ez januártól megvalósult.

Az MSZP-s Juhász Ferenc úgy fogalmazott: a legkényesebb szakmai ízlésnek is eleget tesz Papp életútja, és előrevetítette, hogy a szocialista párt nem fog a jelölttel szemben állást foglalni. Azt kérdezte, mit ért Papp Károly a rend fogalma alatt. Az ORFK leendő vezetője így válaszolt: „Rend, szabadság, demokráciavédelem professzionális rendőri tevékenységgel támogatva, az emberi jogok maximális tiszteletben tartásával”.

Mirkóczki Ádám egyebek között azt firtatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra utalva, van-e arra szándék, hogy nyomozói tevékenységet csak a rendőrség végezzen. Papp Károly erre azt mondta, hogy nagyon érzékeny szervezetről van szó, amelynél éles irányváltásokat nem lehet és nem szabad végrehajtani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.