Vagyonbevallás: Jaguartól a disznótorosig

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mesterházy Attila nevén kilenc ingatlan szerepel, Gyurcsány Ferenc nyolcvannyolcmillió forint osztalékot vett fel tavaly.

BuL
2013. 02. 02. 4:32

A Demokratikus Koalíciót vezető volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc nevén egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009 őszén megvásárolt, 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll. Jövedelme jelentősen emelkedett, hiszen a már 100 százalékban birtokolt Altus Befektetési Zrt. tulajdonosi osztalékaként a 2011-es 69 millió forinttal szemben 2012-ben 88 millió forintot kapott. Megtakarításról és befektetésről ennek ellenére nem tesz említést, feleségével közös hitele pedig 5 millióval, 64 millió forintra csökkent.

Az Országgyűlés honlapján közzétett dokumentumok szerint több képviselőnek van nagy értékű gépjárműve, Murányi Levente (Jobbik) például egy Jaguar sportautót vásárolt tavaly. Sokan a legapróbb részletekre is kitértek vagyonnyilatkozatukban: Tállai András államtitkárnak többek között 20 üveg házi pálinkát, 60 üveg bort, 10 kiló füstölt kolbászt ajándékoztak tavaly, de emellett öt alkalommal kapott disznótorost is.

Olvassa el a Magyar Nemzet teljes összeállítását a lap szombati számában!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.