Felszólítás: baj van Bajnaiék adatgyűjtő kampányával

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Több intézkedés megtételére is felszólította a Haza és Haladás Egyesületet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.

TK
2013. 03. 26. 10:06

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alapján a NAIH vezetője hangsúlyozta: az érintetteket tájékoztatni kell az őket megillető jogokról, fel kell tüntetniük a jogorvoslati lehetőségeket, ennek megfelelően pedig tájékoztatni kell őket a bírósághoz fordulás, valamint a vizsgálati eljárás kezdeményezésének lehetőségéről, továbbá meg kell jelölniük a NAIH elérhetőségeit.

A hatóság egyúttal azt is megállapította, hogy az elektronikus hírközlésről szóló törvénynek megfelel a facebookos kezdeményezésnek a számítógépes cookie-k alkalmazhatóságával kapcsolatos tájékoztatása. Emlékeztetett arra, hogy a jogszabály úgy rendelkezik: „egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni”.

A Fidesz szerint a választások tisztaságának befolyásolására is alkalmas lehet a Bajnai Gordon volt miniszterelnök vezette Együtt 2014 Facebook-oldalán indított adatgyűjtő kampány. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerint akik kitöltik ezt az adatlapot, gyakorlatilag elbúcsúzhatnak a magánszférájuktól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.