A kormánypárt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, Rogán Antal és Gulyás Gergely képviselő szerdán közleményben reagált arra, hogy Thorbjorn Jagland, a strassburgi székhelyű Európa Tanács (ET) főtitkára felszólította a magyar kormányt: halassza el a jövő hétfőre tervezett szavazást az alaptörvény módosításáról, és tegye lehetővé, hogy a javasolt módosításokat megvizsgálhassa a Velencei Bizottság.
A két fideszes politikus ezzel szemben úgy véli: Magyarországon működik a jogállam, éppen ezért az Országgyűlés a folyamatban lévő alkotmánymódosítás elfogadásával az Alkotmánybíróság döntésének tesz eleget.
A magyar kormány és az Országgyűlés is tiszteletben tartja az európai uniós és az ET-tagsággal együtt járó kötelezettségeket – olvasható a közleményben, amely így folytatódik: „meggyőződésünk, hogy az Országgyűlés előtt fekvő alkotmánymódosítás e kötelezettségekkel teljes mértékben összhangban áll”.
A politikusok természetesnek tekintik, hogy az ET figyelemmel kíséri a tagállamok alkotmánymódosításait, ugyanakkor nem tarják elfogadhatónak, hogy a tanács főtitkára az alkotmánymódosítás elfogadását megelőzően „olyan előzetes ítéletet hirdessen, mely nyilvánvaló félreértésen alapul”.
A képviselőcsoport a tájékoztatás szerint különösen furcsának tartja az eljárást azért, mert az ET két, Magyarországgal foglalkozó jelentéstevője február végén hivatalos látogatáson járt Magyarországon, s az Országgyűlés elnökétől, illetve a kormánypárti frakciók vezetőitől kaptak részletes tájékoztatást az alkotmánymódosítás okairól – teszik hozzá.
Közölték azt is: nyilvánvaló félreértés az ET főtitkárának azon állítása, amely szerint „a magyar kormány újra be akarja vezetni azokat az átmeneti intézkedéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság megsemmisített”. A valóság állításuk szerint ezzel szemben az, hogy az Ab az átmeneti rendelkezéseket formai okokból semmisítette meg, és kifejezetten azt a feladatot adta az Országgyűlésnek, hogy valamennyi alkotmányos szabályt az alaptörvénynek kell tartalmaznia, így a Ház köteles belefoglalni a megsemmisített átmeneti rendelkezéseket az alkotmányba. Ezért a jelenlegi módosítás nem csupán nem ellentétes az Ab döntésével, hanem éppen annak végrehajtását szolgálja – hangsúlyozzák.