A drogliberalizációért tüntetett a Bajnai-párt társelnöke

Juhász Péter, a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség társelnöke is részt vett azon a demonstráción, amelyen a drogliberalizációért szálltak síkra, a politikus a Hír TV-nek már nem nyilatkozott.

KA
2013. 04. 20. 17:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Juhász Péter, az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Egyesület vezetője, a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség társelnöke is megjelent a Global Marijuana March budapesti rendezvényén, amelyen a könnyűdrogok legalizálásáért demonstráltak. A rendezvény célja az volt, hogy országos, nyílt párbeszéd kezdődjön az orvosi marihuána használatáról.

Egyébként a rendezvényen az Együtt 2014 transzparensével jelent meg egy fiatal, de a szervezők elküldték arra hivatkozva, hogy mozgalmuk nem kötődik a politikához, miközben Juhásszal ezt már nem tették meg. Előzetesen több mint 350-en jelezték részvételüket az egyik közösségi portálon, de végül alig mentek el harmincan. A szervezők több oldalas kiadványban bizonygatják a Magyarországon kábítószernek minősülő marihuána gyógyhatását. Juhászt a Hír Televízió megkérdezte volna, hogy politikusként ugyanazt vallja-e a vadkenderről, mint korábban, de nem nyilatkozott.


Juhász egyébként 2002-ben tűnt föl a hazai közéletben, amikor megalapította a Kendermag Egyesületet, amely a könnyűdrogok legalizálásáért küzdött. A Bajnai-párt társelnöke az Origónak azt mondta, azért hozta létre az egyesületet, mert 1996-ban volt egy büntetőügye, amely hét évig elhúzódott, és ez nagyon felháborította. A büntetőügy azért indult, mert Hollandiából akart behozni füvet. Juhász már nem emlékszik pontosan, hogy mennyi fű volt nála, csak arra, hogy annyi, amennyi az akkori büntető törvénykönyv szerint a csekély mennyiség felső határa volt: 10 gramm hatóanyagot, THC-t tartalmazott.

A Kendermag Egyesületnek 2003-ban volt az első megmozdulása, majd a 2000-es évek közepén több nagyobb visszhangú akciójuk is volt. Például többen feljelentették magukat fűfogyasztásért, egyszer Juhász pedig egy egyméteres kenderpalántával jelent meg a bíróságon. Az Index egyébként 2006-ban „Az ország drogosaként” jellemezte Juhászt, akiről a bíróság 2007-ben kimondta, veszélyes a társadalomra, mert a büntetőeljárást, a jog eszközét és a bíróságot kívánta felhasználni arra, hogy a kábítószer-fogyasztás legalizálását hirdesse.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.