Árvíz: csak a kisfiú feje és keze látszott ki a folyóból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egy ötéves kisfiút mentettek ki a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság segédőrei a Tápióból, eközben leálltak a Hortobágy-Berettyó tehermentesítése érdekében telepített mobil szivattyúk.

NT
2013. 04. 12. 11:04

Közben leállították a Hortobágy-Berettyó tehermentesítése érdekében Ágotánál telepített mobil szivattyúk mindegyikét. A folyón továbbra is harmadfokú a készültség – közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) védelemvezetője pénteken az MTI-vel. A Tivizig a hét elején tájékoztatott arról, hogy szivattyúkat telepített az ágotai árvízi vészelzáró műhöz, hogy a Hortobágy-Berettyó vizét átemeljék a nagyiváni tározóba. A vízügyi igazgatóság csütörtökön azt közölte, hogy a helyzet javulása miatt a hét mobil szivattyú közül kettőt leállítottak.

Bara Sándor pénteki közlése szerint már az összes mobil szivattyú leállt Ágotánál, a nagyiváni tározóba mintegy 30 millió köbméter víz gyűlt eddig össze. Hozzátette: csütörtök déltől a Hortobágy-Berettyó mentén a szivattyútelepek beemelési korlátozását is megszüntették, így teljes kapacitással lehet átemelni a belvizet a környező területekről – magyarázta a Tivizig igazgatója. A Hortobágy-Berettyón továbbra is harmadfokú a készültség, Borznál péntek reggel 406 centiméter volt a vízállás – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.