Árvíz: minden erőre szükség van a Körösöknél, kritikus lesz a péntek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az árvízhelyzet még mindig a Körösök és a Zala vidékén a legsúlyosabb, ezeken kívül III. fokú készültség viszont csak a Krasznán és a Taktán van. Az esős péntek kritikus lesz a védekezés szempontjából.

BuL
2013. 04. 04. 18:24


Litkén hat, árterületre épült házat lebontanának, további tizenkettőt pedig felújítanának, a Nógrád megyei falu erre pályázatot adott be. Versegi Zoltán (független) polgármester elmondta: az ingatlanokat az utóbbi három évben kilencszer öntötte el a kiáradt Dobroda-patak, a legutóbb vasárnap. A Dózsa és a Zenész úti ingatlanokat az ár- és a belvíz is rendszeresen veszélyezteti, valamennyi épület átvizesedett, a belső falak is omlanak már.

A Dunántúlon is több térségben súlyos a helyzet. A Marcal áradása miatt Veszprém megyében gátemelésre és kisebb útszakaszok lezárására is sort kellett keríteni. Nagykanizsán a Principális-csatornán 130-an dolgoztak csütörtökön, a Mura partján szintén megfeszített erőkkel küzdenek az újból áradó folyó miatt. A Zala folyón harmadfokú a készültség, csütörtökön a nap folyamán áradt is, apadt is, ezért különösen is figyelnek, mi lesz ott a továbbiakban: eddig 4500 homokzsákot és 60 köbméter homokot használtak fel a nyúlgáthoz. A Rába hajnalban tetőzik.

Hazánktól délre, Horvátországban végre szárazabb volt az idő csütörtökön, de a péntektől érkező csapadékmennyiség új lendületet adhat az árvíznek, főként, hogy a védművek igen rossz minőségűek. Romániában a Tisza mellékfolyói közül a Maros, a Szamos és a Sebes-Körös szakaszain védekeznek nagyobb intenzitással, miniszterelnöki szinten koordinálva a helyzetet.

Az országos folyóvízi védekezés csaknem 2700 kilométernyi szakaszt érint, harmadfokú készültség összesen 466 kilométeren van (828 kilométeren másodfokú, 1395 kilométeren elsőfokú). Belvízvédelmi készültség 76 szakaszon van érvényben: 10 helyen harmadfokú, 48 szakaszon másodfokú, 18-on pedig elsőfokú a védekezés. A pénteki csapadékosabb nap után szombattól szárazabb időszak várható, sok múlik azonban a Kárpátokban még nem befejeződött olvadás tempóján.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a higiénés szabályok betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelt fontosságú a rendszeres és alapos, meleg vízzel történő szappanos kézmosás, étkezés előtt pedig javasolt a speciális kézfertőtlenítés is. Az ár- és belvízzel veszélyeztetett területeken csak ellenőrzött, vezetékes ivóvizet javasolt fogyasztani, az ásott kutak vizét tilos ivóvízként használni. Erről részletek az ÁNTSZ honlapján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.