Bajnai paktuma is szóba került napirend előtt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A holokauszt magyar áldozatainak emléknapjára emlékezett az Országgyűlés a keddi ülésnap elején.

LR
2013. 04. 16. 8:52

Répássy Róbert igazságügyi államtitkár válaszában azzal érvelt, hogy a hamarosan hatályba lépő új büntető törvénykönyv (Btk.) kellően szigorú a szexuális bűncselekményeket elkövetőkkel szemben. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új Btk. önálló fejezetben szabályozza újra ezt a témát és súlyosabb büntetési tételeket tartalmaz.

Steiner Pál MSZP-s képviselő arról beszélt, hogy a vasárnapi Élet menetére több tízezer embert várnak, most tizenegyedik alkalommal emlékeznek majd azokra, akiknek először jogait, majd vagyonát vették el, később pedig a méltóságukat és életüket is. Hangsúlyozta: a demokratáknak együtt kell fellépni azokkal szemben, akik újra fel akarják használni a gyűlöletet és a kirekesztést alantas politikai szándékaik megvalósítása érdekében. Az újfasiszta motoros provokáció és kormánytagok listázásának szándéka azt bizonyítja, hogy van ok a közös fellépésre – mondta, közös és oszthatatlan felelősségnek nevezve, hogy a fiatalok olyan nevelést kapjanak, ami alapján elutasítják a rasszizmust. Az MSZP nevében azt javasolta, hogy minden magyar fiatal tanulmányai során jusson el az auschwitzi emlékmúzeumba.

Fónagy János államtitkár annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az Élet menete jól bizonyítja, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége átérzi ennek a tragédiának az iszonyatát, politikai hovatartozására és vallására tekintet nélkül. Az államtitkár arra kért minden, a magyar nemzeti zsidó-keresztény kultúrkör értékeit fontosnak tartó embert és az Országgyűlés tagjait is, hogy minél többen vegyenek részt a meneten.

Kocsis Máté fideszes képviselő azt mondta, hogy Bajnai Gordon kormányra kerülése esetén paktumot kötne a bankokkal, növelné az középosztály terheit, és eltörölné a rezsicsökkentést, amit egy interjúban a volt miniszterelnök szélhámosságnak nevezett. Szerinte viszont az a szélhámosság, amit Gyurcsány és Bajnai műveltek 2010 előtt. A Gyurcsány–Bajnai-kormány két kézzel asszisztált ahhoz, hogy a külföldi szolgáltatók 1040 milliárd színtiszta profitot vigyenek ki az országból – hangoztatta. Fónagy János közlése szerint a kormány 3,8 millió magyar háztartás rezsijét csökkentette az elmúlt hónapokban, míg a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok ugyanezen rezsiköltségeket 15 alkalommal emelték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.