Belvíz: az intézkedések meghozták a várt eredményt

A védekezési intézkedések és a kedvező időjárás hatására mérsékelték a belvízvédelmi készültséget az Alsó-Tisza vidékén.

NT
2013. 04. 15. 8:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az igazgatóság hat belvízvédelmi szakaszán első, két belvízvédelmi szakaszán másodfokú készültség van. Az igazgatóság harminc üzemelő szivattyútelepe közül 21 másod-, illetve három harmadfokú készültség mellett működik, a berendezések vasárnap 3,3 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba. Az ATI-VIZIG működési területén az elöntött terület nagysága 30 850 hektár, mintegy negyedével kisebb, mint az előző hét elején. Négy önkormányzatnál folyik belvízi védekezés, Székkutason másod-, Kisteleken, Kunszentmártonban, Tiszaszigeten elsőfokú készültség mellett – közölte az ATI-VIZIG igazgatója.

Az Alsó-Tiszán a múlt hét második felében fokozatosan lelassuló, Szegednél meg is álló áradás a következő napokban erősödhet. Az ATI-VIZIG működési területén 78 kilométeren első, 153,5 kilométeren másod, 21 kilométeren – a Hármas-Körös öcsöd-kunszentmártoni térségében – harmadfokú árvízvédelmi készültség van – ismertette a szakember.

A vízügyi főigazgatóság honlapján található grafikon arról tájékoztat, hogy jelenleg kritikus a helyzet 833 centiméteres vízállással a Tiszán Szolnok területén, a Hármas-Körösön Szarvasnál 806 centiméterrel, a Hortobágy-Berettyón 725 centiméterrel Árvízkapu-felsőnél, és Ágota vízmércénél is magas szintet mértek.

A Tisza egy szakaszának kivételével megindult az apadás a Felső-Tisza vidék folyóin – közölte a térségi vízügyi igazgatóság vezetője hétfőn az MTI-vel. Bodnár Gáspár elmondta: a vízgyűjtő területeken vasárnap nem hullott jelentős mennyiségű csapadék, így folytatódott az árhullámok levonulása.

A Tisza felső szakasza Tivadarig apad, ez alatt Tokajig árad, jelenleg az alsó szakaszon, Szabolcsveresmart és Gávavencsellő között elsőfokú az árvízvédelmi készültség. A Szamos, a Túr és a Kraszna is apad, utóbbi folyó védvonalain azonban még érvényben van a másodfokú készültség, csakúgy, mint a Lónyay-főcsatornán.

Mint beszámoltunk róla, az elmúlt néhány naphoz hasonlóan vasárnap tovább csökkent a belvízzel borított területek nagysága az Alsó-Tisza vidékén, a folyó áradásának üteme is mérséklődött, a mellékfolyókon azonban kisebb árhullámok indultak el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.