Elfogták Király feltételezett gyilkosát

Elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy vasárnap hajnalban a lakásában megölte Király Tamás divattervezőt.

WL
2013. 04. 10. 5:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerda reggel háromnegyed hét körül Ózd Farkaslyuk nevű településrészén elfogták azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 7-én hajnalban Budapesten, a VIII. kerületi Baross utcai lakásában megölt egy 60 éves férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.

A rendőrség kedden azt közölte, hogy egy 39 éves budapesti férfit gyanúsít Király Tamás divattervező meggyilkolásával. L. J. arcképét a honlapján kedden tette közzé a BRFK.

 

Az 1952. szeptember 13-án született Király Tamás avantgárd divattervező az 1980-as években kezdte karrierjét. A Vogue magazintól az ID-ig minden nagy divatmagazin publikált róla. Legutóbb március 22-23-án volt divatbemutatója Budapesten, az Elle Fashion Show keretében a Millenárison. Az utóbbi négy évben rendszeresen együtt dolgozott a Baltazár Színházzal, ahol értelmileg sérült színészek játszanak.

„Korai munkáit a szigorú geometriai formák jellemezték, később fordult egy csillogó stílus felé, és aranyozott, valamint ezüst laméból készült kreációkat alkotott. Valamennyi alkotása kézi készítésű. Úgynevezett divatkorzókat is rendezett Budapest belvárosában” – olvasható a 60 éves divattervező blogján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.