Elszigetelődhet a településrész, katonai eszközöket is bevethetnek

Megközelíthetetlenné válhat egy településrész, a Gyöngyösoroszihoz tartozó Károlytáró, mert megcsúszott, így balesetveszélyessé vált az oda vezető egyetlen közút.

WL
2013. 04. 10. 14:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth László azt mondta: ha az út lezárására kényszerülnek, akkor elszigetelődhet Károlytáró 63 lakója, vészhelyzetben se a mentők, se a rendőrség, se a tűzoltók nem tudnak bejutni a falutól mintegy 8 kilométerre található területre, illetve élelmiszerbolt sem működik a településrészen.

Végső esetben biztosítják a megfelelő közlekedési eszközöket, akár a honvédség eszközeinek bevetésével is, illetve legkésőbb jövő hétfőre elkészülhet a 100 méteres szakaszt kiváltó úgynevezett vendégút – jelentette ki a védelmi bizottsági elnök.

Tájékoztatása szerint az intenzív csapadék hatására mintegy 60 centiméterrel csúszott, süllyedt meg az út, és a folyamat egyre gyorsul, vagyis bármikor szükségessé válhat a lezárás. Jelenleg fél pályán, súly-, időszaki és célforgalmi korlátozás mellett használható a szakasz, ám sokáig nem halogatható a forgalom kizárása – fűzte hozzá.

Közlése szerint a volt gyöngyösoroszi színesfémbánya rekultivációját végző Mecsek-Öko Zrt. felajánlotta, hogy saját költségén megépíti a vendégutat az út menti hegyoldal átvágásával. Ugyanakkor a helyzetet nehezíti, hogy a kiszemelt terület magántulajdonban van, Natura 2000-es védettség alatt áll, illetve a tervezés és az engedélyeztetés időt igényel.

Ha a terv végrehajtása nem sikerül, akkor gépkocsik számára is járhatóvá teszik a Bagolyirtás településrész felől Károlytáróba vezető utat. A tervezett útszakasz megvalósítási költségeit 60-80 millió forintra becsülik a szakemberek – mondta Horváth László.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.