A Fidesz az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy a baloldal nyolcéves kormányzásának szélsőséges gazdaság-, egészségügyi és szociálpolitikája sodorta veszélybe a magyar emberek anyagi, fizikai biztonságát, ezért a baloldal „egészségügyi ámokfutásából” sem a szakdolgozók, sem a betegek nem kérnek többet.
Mint fogalmaztak, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok tönkretették az országot, elszegényítették az embereket, beteggé tették a magyar társadalmat.
A kormánypárt szerint 2010 előtt a baloldal mindent megtett azért, hogy ellehetetlenítse a betegek gyógyítását, az egészségügyi dolgozók megélhetését, és csak az egészségügyi dolgozók hivatástudatának köszönhetően nem omlott össze az ágazat.
Ismert, elfogadta az MSZP országos választmánya az ellenzéki párt egészségügyi és szociálpolitikai programját. Az esemény után tartott sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője ismertette: a választmány támogatta az alapvető élelmiszerek árának csökkentését, valamint az erről szóló aláírásgyűjtést is. Emellett a választmány is egyetértett azzal, hogy támogatni kell a rezsicsökkentést, de azt igazságosabban, mindenki számára hozzáférhetően kellene megvalósítani – tette hozzá.