Megújítják a védőnői hálózatot

700 millió forintnyi uniós pénz jut a területre, május közepétől Bábiné Szottfried Gabriella irányítja a munkát.

WA
2013. 04. 27. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető a mintegy kétmilliárdos EU-forrásból rekonstruált Jávorszky Ödön Kórház projektátadó ünnepségén mondott beszédében kiemelte: a hungarikumnak számító védőnői hálózat megerősítését levezénylő majdani miniszteri biztos korábban ebben a kórházban dolgozott nővérként, így egy hozzá közelálló országos programba kapcsolódik be. A „rögös utat” végigjáró váci beruházásról szólva kiemelte: a cél, hogy a legjobb ellátást kapják itt a betegek, gyógyítóik pedig jól érezzék magukat a modernizált intézményben.

A miniszter beszélt az elmúlt húsz évben elavult nagy ellátórendszerek – köztük az egészségügy – szükségszerű átalakításáról is: a kormány három évvel ezelőtt „vett egy nagy levegőt”, s hozzálátott ezeknek a struktúráknak a megváltoztatásához. „Bízom benne, hogy ennek az átalakulásnak a lakosság döntő többsége a nyertese lesz” – mondta, majd elismerését fejezte ki a kórház-rekonstrukcióban részt vevőknek. A mostani avatás üzenete, hogy „mégiscsak haladunk”, mint ahogy a nemrég átadott 11 milliárdos győri kórházprojekt vagy a hamarosan megvalósuló miskolci és számos más egészségügyi beruházás is a fejlődést igazolja – tette hozzá.

Sámoly György, a váci kórház főigazgatója avatóbeszédében kiemelte: az uniós és hazai támogatás jóvoltából csaknem 200 ezer, főként Vác, Szob és Dunakeszi környékén élő ember egészségügyi ellátása válhat európai színvonalúvá.

Fördős Attila, Vác független polgármestere a helyi önkormányzat erőfeszítéseit vette sorra. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években különböző jogcímeken összesen 738 millió forinttal támogatták a kórházat, s partnerek voltak abban is, hogy a térség vállalkozói 350 millió forintnyi munkához jussanak a nagyberuházás révén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.