A „pióca”, az „őrült” és a „gyáva”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Eddig soha nem látott módon esett egymásnak az MSZP és az Együtt 2014. Utóbbi az egyezség felrúgásának tekinti, hogy Mesterházy együttműködésre hívta az ellenzéki oldal több más képviselőjét is.

Magyar Nemzet
2013. 05. 04. 3:00

„Azt gondolom, hogy május elsejére megfagyott a forródrót Mesterházy Attila és Bajnai Gordon között, miután az MSZP elnöke előre nem egyeztetett módon új szereplőket hívott a tárgyalásba, és úgy kért egyeztetést az MSZP megyei elnökeitől az Együtt 2014 helyi szervezeteivel, hogy korábban abban állapodott meg Bajnai Gordonnal: először országos szintű egyeztetések történnek. Ez nem feltétlenül segíti a közös sikert” – fogalmazott a lapnak Szigetvári Viktor. Az Együtt 2014 párt társelnöke azt is mondta: problémás, hogy Mesterházy Attila köreiben az Együtt 2014-et sokan „piócának”, „élősködőnek” tartják. A lap MSZP-s forrásai szerint semmiben sem lépték át a korábbi megállapodás kereteit. „Jó lenne tisztázni, hogy Bajnai vagy Szigetvári vezeti-e az Együtt 2014-tömböt. Mi folytatjuk, amit közösen elkezdtünk” – fogalmazott az egyik szocialista felső vezető.

Bákonyi Ádám

További részletek a Magyar Nemzet szombati számában

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.