Álságos a baloldal megnyilvánulása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hoppál Péter szerint a legalapvetőbb jogi elvárásnak sem felel meg a szocialisták aláírásgyűjtése.

MNO
2013. 05. 22. 10:30

A Fidesz szóvivője a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatait úgy értékelte, hogy sikeres és eredményes a kormányzat által végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat. Sajtótájékoztatóján azt mondta, egy ilyen jelentős bérnövekedés azt jelenti, hogy ma már nemcsak a nyugdíjak növekednek messze az infláció fölötti mértékben, hanem a nettó bérek is. Ez is igazolja, hogy Magyarország és a magyar gazdaság egyértelműen jobban teljesít – hangsúlyozta a kormánypárt szóvivője.

Az infláció mértéke negyven éve nem volt ilyen alacsony, mint most, hosszú évek után a gazdasági recesszióból is kilépett az ország, 160 ezerrel többen dolgoznak ma, mint a szocialista kormányzás utolsó évében, „nem kell külföldre szaladgálni” hitelekért, a kormány pedig harmadik éve 3 százalék alatt tartja a hiányt, ami az MSZP-nek 2010 előtt egyszer sem sikerült az ország európai uniós tagsága óta – sorolta Hoppál Péter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.