Egészségügyi centrumot adtak át Balmazújvárosban

Korszerűsített és bővített kistérségi komplex egészségügyi központot adtak át szerdán Balmazújvárosban.

WL
2013. 05. 22. 17:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A projekt megvalósítását 537 millió forinttal támogatta az Európai Unió és a magyar állam – mondta az avatáskor Tiba István (Fidesz), a város polgármestere. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hangsúlyozta, hogy az egészségügyi kormányzat a gyógyítás folyamatát a háziorvosi hálózaton, a járóbeteg-ellátáson, az egynapos ellátáson és a progresszív betegellátást jelentő fekvőbeteg-ellátáson keresztül képzeli el. A miniszter fontos célnak nevezte, hogy minél kevesebb időt kelljen a betegeknek kórházban tölteniük, és kiemelte a megelőzés fontosságát. Ez a folyamat – mint hangsúlyozta – az új egészségszervezés lényege, amiben komoly változások történtek az elmúlt időszakban.

Balog Zoltán szerint példamutató a balmazújvárosi egészségügyi központ komplex kialakítása. Külön kiemelte a telemedicinát, utalva Tiba István szavaira, amelyek szerint a 25 kilométerre lévő Debrecen tömegközlekedéssel több mint egy óra alatt közelíthető csak meg. A telemedicina viszont biztosítja, hogy adott esetben az elküldött adatok alapján a távoli orvos szakvéleménye a beteg utaztatása nélkül eljusson a kezelőorvosához – tette hozzá.

A projekt keretében a rendelőközpont orvostechnológiai korszerűsítése mellett hat új szakrendelőt integráltak a járóbeteg-centrumba, ezáltal valamennyi szakrendelés egy helyen elérhető.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.