Elhunyt az V. kerületi MSZP volt elnöke

66 éves korában meghalt Gellért Kis Gábor főiskolai tanár, újságíró, filmes, egykori országgyűlési képviselő.

BuL
2013. 05. 16. 11:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gellért Kis Gábor Budapesten született 1946-ban. Szülei újságírók voltak. 1965-ben érettségizett a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban. 1965-1966 között elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát. 1966-1970 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt.

1967-ben a Képes Újság szerződéses munkatársa lett. 1970-1978 között a Magyar Rádió Krónika című rovatában riporter, szerkesztő, a 168 Óra alapító munkatársa volt. 1981-ben az ELTE BTK-n magyar–népművelés szakon diplomát szerzett.

1978-1992 között a Magyar Televízió munkatársa a Stúdió szerkesztőségében, majd a társadalomtudományi osztályon; dokumentumfilmeket készített az 1945 utáni történelem, gazdaságtörténelem tárgykörében.

1988-1991 között az Élet és Irodalom szerkesztőjeként dolgozott. 1998-2002 között egy reklámcég ügyvezetője volt. 2002-2008 között a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja, 2004-2008 között elnöke volt.

1969-1989 között az MSZMP, 1989-2001 között az MSZP tagja. 1990 és 1993 között az MSZP V. kerületi szervezetének elnöke volt. 1994-1998 között az MSZP országgyűlési képviselője, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar–indiai tagozatának elnöke volt.

1972-ben kötött házasságot Szabó Máriával. Két gyermekük született; Borbála (1973) és Dániel (1983).

„Az MSZP nevében őszinte részvétemet kifejezve osztozom a család fájdalmában” – olvasható Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezetőnek az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.