Ilyen politikát folytatna a Gyurcsány-Bajnai-szövetség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ha a Gyurcsány–Bajnai-szövetségen múlna, akkor ma is ugyanazt a családellenes politikát folytatnák, mint korábban – közölte gyereknapon a Fidesz.

BuL
2013. 05. 26. 15:10

A Demokratikus Koalíció is úgy látja, a „gyereknapon sincs ok örömre”. Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő, a párt politikusa szerint az Orbán-kormány az utóbbi három évben iskolákat záratott be, tönkretette a köz- és felsőoktatást, tehetséges, tanulni vágyó fiatalokat zárt el az egyetemektől. Hozzátette, hogy amióta a Fidesz hatalomra került, drámaian nőtt a szegénység, gyerekek tízezrei nem jutnak naponta egy tál meleg ételhez.

Szabó Tímea független országgyűlési képviselő, az Együtt-PM Szövetség politikusa az MTI-vel azt közölte: az UNICEF adatai szerint hazánkban a gyerekek többsége nélkülöz, ezzel az „eredménnyel” utolsó Magyarország az uniós országok között. „Az Orbán-kormánynak köszönhetően 2010 óta folyamatosan nőnek a jövedelmi egyenlőtlenségek, drasztikusan nő a szegénység – ezzel együtt a gyerekszegénység –, miközben csökken a középosztálybeliek aránya” – írta a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.