Kiderült, hogy kivel végezteti el Bajnai a piszkos munkát

A Hallgatói Hálózat akcióiban részt vevők nagy része „Bajnai csapatában focizik” – mondta a Fidesz szóvivője.

NT
2013. 05. 31. 12:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A „Bajnai-gárda” újra bebizonyította, „nem okoz neki gondot egy kis erőszakos randalírozás (...), hiszen a Fidesz-székház korábbi elfoglalása után ma egy minisztériumba mentek, és ott erőszakoskodtak” – fogalmazott Zsigó Róbert budapesti sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy a HaHa aktivistái péntek délelőtt bevonultak az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületébe, és ott tüntettek a tárca tevékenysége, a kormány oktatáspolitikája ellen.

Az emberi erőforrások minisztere arra utasította az oktatásért felelős államtitkárokat, hogy ne engedjenek semmiféle nyomásgyakorlásnak. A tárca ezt azután közölte pénteken az MTI-vel, hogy a Hallgatói Hálózat tagjainak egy csoportja „erőszakos módon berontott” a minisztérium Szalay utcai épületébe, megzavarva az ott dolgozók munkáját. Az Emmi a dokumentumban hangsúlyozta: akinek valóban fontos a magyar köz- és felsőoktatás ügye, az nem a rendzavarásban, a provokációban és az erőszakban érdekelt, hanem a tisztességes szakmai vitában, amely például a miniszter által létrehozott Felsőoktatási Kerekasztalon belül és azon kívül is folyik.

„Ilyen az, amikor Bajnai Gordon demokráciát épít” – kommentálta a történteket a Fidesz szóvivője, aki szerint az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetséget vezető Bajnai Gordon keze van abban is, hogy a HaHa utcára vonulásra biztatja a pedagógusokat. Az MSZP és a Bajnai Gordon között zajló „szavazatvadászatban” a volt miniszterelnök most éppen a tanárokat nézte ki magának – mondta Zsigó.

A szóvivő reagált Bajnai Gordon csütörtöki székesfehérvári szavaira is, miszerint a volt miniszterelnök kormányon kilenc hónapra emelné a munkanélküli-segély időtartamát. A Fidesz szerint Bajnai Gordonnak valójában arra kellene felhasználnia országjárását, hogy megválaszolja azt a kérdést: erkölcsileg vállalhatónak tartja-e a Hajdú-Bét-ügyet.

A volt kormányfő foglalkoztatáspolitikai nyilatkozatával kapcsolatban Zsigó Róbert úgy vélekedett: amikor Bajnai Gordonnak lehetősége lett volna segítenie a fiatalok foglalkoztatását, akkor megduplázta a fiatalok munkanélküliségének mértékét, és elüldözte őket Magyarországról. Bajnai Gordon kormányon elengedné az álláskeresők kezét – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Bajnai Gordon pénteken Berlinbe látogatott, a Fidesz szóvivője azt mondta, a Gyurcsány–Bajnai-szövetség minden nap kikel a rezsicsökkentés ellen, Bajnai Gordon „képes volt 900 kilométert utazni egészen Berlinig, hogy elmagyarázza, miért baj, ha a rezsiárak csökkennek Magyarországon”.

Ám nemcsak a Gyurcsány–Bajnai-korszak emberei nem tudnak megbarátkozni a rezsicsökkentéssel, hanem „az Európai Unió sem nyugszik bele” – fogalmazott, kijelentve: a Fidesz azt várja a kormánytól, ne engedjen sem az uniós, sem a baloldali követeléseknek, ne engedjen a rezsicsökkentésből. Zsigó egyúttal tájékoztatott, hogy a rezsicsökkentés megvédése érdekében indított akciójukban lassan elérik a kétmillió aláírást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.